Kiderült, kivel vigasztalódik válása után Sophie Turner

Sophie Turner a Trónok harcában
Vágólapra másolva!
Mint korábban írtuk, a hollywoodi álompár, Joe Jonas és Sophie Turner két közös gyerek és négy év házasság után döntött a válás mellett. Bár először azt mondták, közös döntés volt, később mégis kiderült, hogy az énekes nyújtotta be a válókeresetet, melyet azzal indokolt, hogy helyrehozhatatlanul megromlott a házasságuk. Turner eleinte nagyon rossz állapotban volt, most úgy tűnik, hogy kezdi feldolgozni férje döntését, és nem is akárki támogatja ebben a helyzetben.
Vágólapra másolva!

Nemrég még ijesztő fotók kerültek nyilvánosságra Sophie Tunerről, akit szemmel láthatóan nagyon megviselt az elválás. Férje szavaira nyilvánosan nem reagált, amikor az a közleményük ellenére nyilatkozott a részletekről. Úgy tudni, hogy Turner munkái miatt sokat volt távol a családtól, két gyerekükről az apjuk gondoskodott ezekben az időkben.

A 27 éves színésznő 2020-ban adott életet első gyereküknek, majd hamarosan ismét teherbe esett, a második gyerekük tavaly született meg. Turner ennek ellenére folytatni akarta a karrierjét, valószínűleg a sok távollét sem tett jót a házasságuknak.

A színésznő nem sokáig szomorkodott, talált magának egy támaszt, nem is akárkit, Joe Jonas egyik exét, Taylor Swiftet, akivel együtt látták őket vacsorázni a napokban. Az énekesnő és exe, valamint Sophie Turner is baráti kapcsolatban voltak, de érdekes, hogy épp az énekes két exbarátnője vigasztalja egymást. Turner mindig is nagy rajongója volt Switfnek, akiről köztudott, hogy nagyon sok ismert barátja van, most időt szánt a válófélben lévő színésznőre is, akit valószínűleg támogat, hogy feldolgozhassa a veszteséget - írja a Just Jared.