Ezt mondta fiairól Kamarás Iván

Kamarás Iván, Sztárban Sztár
Vágólapra másolva!
A TV2 Hazatalálsz című sorozatának gengsztere nem sokat árul el magánéletéről, most azonban megtörte a csendet. Tinédzserkori problémáiról, és fiaival való kapcsolatáról is őszintén beszélt.
Vágólapra másolva!

Kamarás Iván rengeteg darabban, filmben és televíziós produkcióban szerepelt és szerepel a mai napig. A sikerért keményen megdolgozik, maximalista. A küzdés azonban nem felnőttkorában kezdődött.

Abban az időben mindenre antibiotikumot adtak, telenyomtak mindennel. Annyi szurit kaptam, hogy ha a boltban megláttam egy fehér köpenyes eladót, akkor ki akartam rohanni, hogy nem kérek több szurit, mert borzasztó volt. Pláne ezek a combba küldött cuccok. Az orromat is szúrták fel vagy 20-szor, allergiától elkezdve, bőrgyulladásos allergia, tele voltam ilyen macerákkal. A suliból is sokat hiányoztam, emiatt nem voltak jók a tanulmányi eredményeim, amit nem tudtam behozni. Lelkileg keresztülmentem egy szenvedésen. A bőrgyulladásos allergia miatt rosszul éreztem magam, tele voltam mindenféle komplexussal. Igenis akartam tenni azért, hogy az immunrendszeremet felépítsem a fizikumom mellett, hogy ezt a beteges akármit legyőzzem" – mondta a színész a Palikék Világa by Manna adásában. Kamarás Iván magánéletéről keveset árul el, most viszont beszélt fiairól is, Igorról és Zalánról.

Nem azt mondom, hogy nincs tekintélyem, mert van. Van az a korszak, amikor bárki mondja, elhiszik, ha én, akkor nem" – vallotta be a színész.