Szexi fotókkal jelentette be visszatérését Pink

P!nk, Pink, énekesnő
Vágólapra másolva!
Visszatér a színpadra a kétezres évek egyik legnépszerűbb énekesnője, P!nk, aki mindig is szókimondó stílusáról volt ismert. Hosszú kihagyás után, idén január végén jelent meg a Trustfall című kislemeze, mely után várható volt, hogy nagy dobásra készül. A nagy bejelentést nem bízta a véletlenre, szexi fotókon mutatta meg formás testét.
Vágólapra másolva!

Alecia Beth Moore, azaz Pink 2019-ben jelentkezett utoljára stúdióalbummal, azóta csak egy-egy dalt adott ki évente. Eddig nem nagyon beszélt az okokról, de valószínűleg két gyerekének és családjának szentelte az időt. Most azonban újult erővel tér vissza, hamarosan turnéra indul és büszkén mutatta meg formást testét a közösségi oldalán, melyet egy interjúhoz készített vele a Women's Health magazin.

Keményen megdolgoztam ezért a testért, és ez a test is keményen dolgozik értem. Ez egy szuper jó nap volt, a Women's Health csapata pedig fantasztikus!" - írta képei mellé Pink, aki köszönetet mondott a fotósnak is, hogy a fenekét is lefotózta.

A képek között lapozhat: