Ezért nem tud pihenni Csepregi Éva

Csináljuk a fesztivált döntő 2022 április 2-án, Csepregi Éva
Vágólapra másolva!
Csepregi Éva mögött nagyon mozgalmas év áll és számára az év vége sem jelent megállást, idén pedig különösen sok dolga akadt az énekesnőnek.
Vágólapra másolva!

A Neoton Família énekesnője egész évben járja az országot és koncertről koncertre siet. Idén a megszokottnál is több dolga akadt, azonban egy pár nap pihenést mégis megengedett magának, hiszen nemcsak a karácsonyt ünnepli családjával ezekben a napokban.

Ezt a családnak szentelem, ugyanis mi nem csak a karácsonyt ünnepeljük ilyenkor. A nővéremnek 24-én van a születésnapja, nekem pedig a névnapom. Idén jó dolgom volt, mert a unokahúgomnál gyűlt össze a család, azaz nem kellett főznöm, és külön készülnöm" - mondta Csepregi Éva a Borsnak, aki általában magára vállalja a vendéglátást az ünnepek alatt is, de most szerencséje volt. Szüksége is van egy kis lazításra, ugyanis szilveszterkor sem lazíthat, több fellépésük is lesz aznap.

Aztán mivel a nyáron nem volt megállás, januárban elutazunk egy kicsit melegebb éghajlatra..." - mondta az énekesnő, aki már készül az év eleji nagyobb leállásra, de addig is minden erejével fellépéseire koncentrál.