Kulcsár Edina a tévében hisztizik

Párharc, Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Alig indult el a TV2 páros vetélkedője, Kulcsár Edina és gazdag barátja, G.w.M máris elégedetlenkednek a műsorban és ellenségeskednek a párokkal. Leginkább az Exatlon műsorvezetőjével nem szimpatizálnak, de Monoki Lehel és párja, Gyenesei Leila sem hagyják magukat.
Vágólapra másolva!

Tovább fokozódik a feszültség a Párharc című műsorban, melynek első kiesői Gál Noémi és párja, Bán Tamás voltak. Míg Varga Viktorék küzdöttek a továbbjutásért, közben gyanútlanul beköltözött a legújabb páros, Gáspár Evelin és Varga Attila, akik eléggé megosztó fogadtatásban részesültek. De mégsem az új páros megjelenése generálja a legnagyobb konfliktust a Párharc villájában.

Bár még alig kezdődött el a küzdelem, a párosok között is komolyabban elmérgesedett már egy-egy vita. Nem mindegy ugyanis, hogy kit milyen erősnek tartanak a játék hierarchiájában a többiek, így mindenki igyekszik kivívni a többi sztárpár a tiszteletét.

Eleinte Varga Viktor és Heatlie Dávid barátsága mérgesedett el a taktikai döntéseik miatt, később viszont már Monoki Lehel és Gyenesei Leila vitázott komolyabban Kulcsár Edina és G.w.M. párosával. A konfliktus ott kezdődött a két páros között, hogy G.w.M. túlságosan feszültnek tartotta Monoki Leheléket, így eldöntötte:

nem könnyíti meg, sőt, inkább csak nehezíti Lehelék játékát, ha arra lehetősége van.

Döntése nem maradt sokáig viszonzatlanul, Lehel és szerelme, Leila hamar akcióba lendültek, hogy ellentámadást indítsanak nem csak G.w.M., hanem Kulcsár Edina ellen is.

Hogy meddig fajul el a páros vitája, azt 21.20-tól minden hétköznap láthatjátok a TV2-n!