Kibékülhetett Szabó Zsófi és Shane Tusup

Szabó zsófi, Shane Tusup
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban megírtuk, hazugság lehet a jegyespár szakítása, már túl sok jel mutatott eddig arra, hogy valójában nincs köztük igazi probléma, megjátszották az egészet. Most még egyértelműbb jeleit mutatják ennek a teóriának.
Vágólapra másolva!

Szabó Zsófi és Shane Tusup is óvatlanul osztott meg magáról információkat, vagy ez is csak egy újabb csavar az ügyben és szándékosan hintették el a morzsákat. Szabó a legutóbbi posztjai alapján elutazott, bár nem tudni mennyi időt töltött egy wellnesshotelben, ahová kisfia is elkísérte.

A legszembetűnőbb, hogy az egykori sorozatszínésznő és Tusup is reggeli futós bejegyzéseket osztottak meg Instagram-sztorijukban, melyben

az úszóedző Budaörsöt, Szabó lakhelyét jelölte meg tartózkodási helyeként.

Az egykori színésznő helyszínt nem adott meg a futós képhez, csak annyit írt: Isteni helyen futottam reggel.

Forrás: Szabó Zsófi Instagram


Ha ez még nem lenne elég bizonyíték, Tusup két budaörsi fotót is megosztott, az egyiken jól kivehető, hogy egy fehér kutya kíséri őt az útján, ami épp úgy néz ki, mint Szabó Zsófi házikedvence – szúrta ki a Ripost.

Forrás: Shane Tusup Instagram

És íme, Szabó Zsófi kutyája:

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva érhetők el 24 órán keresztül.