Mádai Vivien elárulta, miért távozik a TV2-től

Mádai Vivien
Vágólapra másolva!
Élete egy fontos és meghatározó szakasza volt a TV2-s és mokkás időszak, de itt az ideje a változásnak.
Vágólapra másolva!

"Aki ismer, tudja rólam, hogy az egyik legfontosabb eszmém, hogy ha kapok valamit, azt tisztelettel, szeretettel fogadom, de talán a legfontosabb, hogy mindig megbecsülöm. Életem egy fontos és meghatározó szakasza volt a TV2-s és mokkás időszak, de nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy itt az ideje a változásnak. Sok álmatlan éjszaka és rágódás, mínusz 3 lerágott köröm után végül

Persze ehhez az is hozzátartozott, hogy régóta kacérkodtam már a gondolattal, kipróbálom milyen lehet 6:30-ig aludni!" - írta közösségi oldalán a műsorvezető.

Mádai Vivien Forrás: Mádai Vivien/Instagram

"Ma van a születésnapom. Ilyenkor amúgy is hajlamosak vagyunk összegezni az elmúlt évet, időszakot. És ha már a nagy összegzéseknél tartunk, túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt 6 évben a TV2-ben lettem igazán felnőtt. Itt nemcsak feladatot, fantasztikus kollégákat, de

Ezúton szeretném megköszönni a médiában dolgozó minden újságíró kollégának is, hogy a rengeteg váratlan fordulatot az életemben a körülményekhez képest mindig elnézően és tisztelettel kezelték. Ennyit rólam" - folytatta, majd hosszan köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette az elmúlt években.