Elképesztő sztorikat mesélnek a sztárok bébiszitterei

Megöregedhet az ondó? Meddig képesek gyereknemzésre a férfiak?  Mick Jagger
Az örökmozgó és féktelen Mick Jagger a maga mögött hagyott hét és fél évtized ellenére is minden nap sportol, koncert előtt futógépen melegít be, amire szüksége is van, hiszen azt mondják, hogy a zene mellett több mint 20 kilométernyi tornamutatványt mutat be egy-egy koncerten
Vágólapra másolva!
Egy Leah Frand nevű bébiszitter arról mesélt 2016-ban az Entertainment Tonightnak, hogy sztároknál dolgozva mindenféle ajánlatot kapott a munkáltatóitól, gyakorlatilag mindennel próbálkoztak nála, amit csak el lehet képzelni. A hölgy azt is mondta, hogy Hollywood dadái közül sokaknak van gyerekük celebektől, ezekről azonban nem tud a média – vannak viszont meredek sztorik, amik napvilágot láttak, ezekből válogattunk.
Vágólapra másolva!

Jude Law bukott egy menyasszonyt

Forrás: Roy Rochlin / Getty Images North America / AFP

Jude Law a menyasszonyát, Sienna Millert vesztette el a sajtóban Daisy Wrightnak és Daisy Knightnak is nevezett bébiszitter miatt, a hölgy ugyanis részletes szexnaplóval szolgált a bulvárlapoknak. Válaszul Law közleményt adott ki, amelyben leírta, hogy mennyire szégyelli magát, amiért megbántotta Millert, ez azonban nem mentette meg a kapcsolatukat.

Végre egy sztori, amiben nincs szex

Forrás: AFP

Susan Sarandon lánya, a többek között a Kaliforgiá-ban is látott Eva Amurri 2016-ban kitett a blogjára egy olyan posztot, amelynek NannyGate 2.0 volt a címe, de szerencsére nem a férje hűtlenkedéséről volt szó benne. Pont a férj, Kyle Martino hívta egy reggel azzal, hogy ki kell rúgnia a bébiszittert, mert kapott tőle egy sms-t, amit a nő vélhetően másnak szánt. „Csajszi, mondtam már, hogy mennyire szexi a főnököm? Sajnos úgy tűnik, nem a vaskos latin csajokra bukik” – szólt a szöveg.