Elképesztő sztorikat mesélnek a sztárok bébiszitterei

Megöregedhet az ondó? Meddig képesek gyereknemzésre a férfiak?  Mick Jagger
Az örökmozgó és féktelen Mick Jagger a maga mögött hagyott hét és fél évtized ellenére is minden nap sportol, koncert előtt futógépen melegít be, amire szüksége is van, hiszen azt mondják, hogy a zene mellett több mint 20 kilométernyi tornamutatványt mutat be egy-egy koncerten
Vágólapra másolva!
Egy Leah Frand nevű bébiszitter arról mesélt 2016-ban az Entertainment Tonightnak, hogy sztároknál dolgozva mindenféle ajánlatot kapott a munkáltatóitól, gyakorlatilag mindennel próbálkoztak nála, amit csak el lehet képzelni. A hölgy azt is mondta, hogy Hollywood dadái közül sokaknak van gyerekük celebektől, ezekről azonban nem tud a média – vannak viszont meredek sztorik, amik napvilágot láttak, ezekből válogattunk.
Vágólapra másolva!

Affleckék nem a dada miatt váltak, de a sajtóban ez terjedt el

Forrás: AFP

Jennifer Garner és Ben Affleck tízéves házassága az akkori sajtóhírek szerint a NannyGate-re ment rá, vagyis arra, hogy a színész összefeküdt a bébiszitterükkel, Christine Ouzouniannal, mint azonban később kiderült, a két sztár akkor már hónapok óta külön élt. A bébiszitternek így is távoznia kellett, ami Garner szerint nem tett jót a gyerekeknek, és anyaként ő sem élvezte, hogy a gyerekeinek a „botrány” szó jelentését kell magyaráznia.

Rob Lowe-t zsarolta volna a bébiszitter?

2008-ban Rob Lowe megjelentetett egy cikket a Huffington Postban, amelyben azt írta, hogy egy volt alkalmazottja 1,5 millió dollárt követel, és ha nem kapja meg, aljas hazugságokat kezd terjeszteni róla és a feleségéről. Nem tudni, ebből mi az igazság, elképzelhető, hogy Lowe csak egy megelőző csapást mért volt bébiszitterükre, Jessica Gibsonra, aki aztán beperelte a színészt szexuális zaklatás miatt.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

Alig egy hónappal később Lowe-ék következő dadája, Laura Boyce is a bírósághoz fordult, miután megelégelte a színész folyamatos közeledését, feleségét, Sherylt pedig azzal vádolta, hogy kellemetlen munkakörnyezetet teremtett a számára, főként azzal, hogy rasszista beszólásokkal illette a dada fekete barátját. 2009-ben végül mindkét ügyet ejtette a bíróság.

Lapozzon, folytatjuk!