Sztárok, akik a testükkel kezdtek el pénzt keresni

Hooters pincérnők
Vágólapra másolva!
Tudunk jó pár későbbi hírességről, aki pincérnőként kezdte, közülük nem egy a melleit is nap mint nap bevetette, hogy több borravalóhoz, netán előléptetéshez jusson. Számos, ma már ismert nő dolgozott korábban a Hootersben, az 1983-ban alapított étteremhálózatban, ahol a pincérnők jelentős dekoltázsa mindig is jóval nagyobb vonzerőt jelentett az ételkínálatnál.
Vágólapra másolva!

Holly Madison

A függetlenségéhez kellett a meló Forrás: AFP/2012 Getty Images/Tasos Katopodis

A későbbi playmate-re, fotómodellre és alkalmi – például A házinyuszi-ban látott – színésznőre a Santa Monica-i Hootersben figyelt fel Hugh Hefner egyik barátja, aki aztán meg is hívta egy partira a Playboy-házba. A nő végül mindennapos vendég lett ott, egy év múlva be is költözött, Hefner azonban szinte bezárva tartotta, Madison így inkább visszatért a munkájához. „Csak egy hülye pincérnői meló volt, de amikor lemondtam róla, mintha elvágtak volna a külvilágtól és a szabadságomtól" – mondta.