Sztárok, akik a testükkel kezdtek el pénzt keresni

Hooters pincérnők
Vágólapra másolva!
Tudunk jó pár későbbi hírességről, aki pincérnőként kezdte, közülük nem egy a melleit is nap mint nap bevetette, hogy több borravalóhoz, netán előléptetéshez jusson. Számos, ma már ismert nő dolgozott korábban a Hootersben, az 1983-ban alapított étteremhálózatban, ahol a pincérnők jelentős dekoltázsa mindig is jóval nagyobb vonzerőt jelentett az ételkínálatnál.
Vágólapra másolva!

Brittanny Oldehoff

Későbbi orvosokkal és ügyvédekkel dolgozott együtt Forrás: AFP/2016 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

A 2014-es Miss USA szépségverseny negyedik helyezettje, a több realityben is látott Oldehoff a modellkedés előtt pincérkedett, később, a Hooters 21. bikinis szépségversenyén zsűrizett is. A hálózatra egy nagy családként tekint, és azoknak is megvan a válasza, akik lenézik őt a régi melója miatt: „Olyan lányokkal dolgoztam együtt, akik aztán orvosok, ügyvédek, bírák lettek. Sokan az egyetem mellett vállaltak munkát, hogy fizetni tudják a kiadásaikat az álmaikhoz, amiket a Hooters mindig támogatott” – mondta.