John Mayer bunkóságait Wilmer Valderramának sikerült megdupláznia, méghozzá egy csapásra. A 2006-ban Howard Sternnek adott rádióinterjúban ugyanis egyszerre négy korábbi barátnőjét is a sárba tiporta. Mandy Moore-ral kapcsolatban azzal dicsekedett, hogy ő vette el a szüzességét, de az „nem volt éppen olyan, mint a forró almás pite” (utalás az Amerikai pite című tinifilm ominózus jelenetére – a szerk.), Lindsay Lohannek pedig az intimgyantázási szokásaira szólt be.
Utóbbi megjegyzés azért is durva, mert Lohan még csak 17 éves volt, amikor jártak. Valderrama azonban nem állt meg ennyinél: Jennifer Love Hewittot 8-asra értékelte az ágyban, Ashlee Simpsonról pedig elfecsegte, hogy sokat sikoltozott a szeretkezéseik közben. Nem túl meglepő módon ez a született úriember jelenleg nem jár senkivel.
Filmbe illő romantikus történetek világsztárok életéből című cikkünkben már megírtuk, hogy a rapper milyen sokat várt élete szerelmére, a valóságshow-sztár Kim Kardashianre. Egy másik híres szerelmével, az egykori modellel, Amber Rose-zal azonban West közel sem viselkedett úriember módjára.
„Ha Kim már akkor randizott volna velem, amikor először elhívtam, ez az egész Amber Rose-zal meg sem történt volna. Nagyon nehéz egy nő számára, hogy olyasvalakivel voltál előtte, mint Amber Rose.
Vagy harmincszor le kellett zuhanyoznom, mielőtt Kimmel voltam”
– nyilatkozta már jóval a viszonyuk után, 2015 februárjában.
A rapper pedig nem elégedett meg ennyivel, és tovább alázta szegény Rose-t: még a zenészkollégájával, Wiz Khalifával való viszálykodásába is belekeverte (a modell ugyanis 2013 és 2016 között Wiz Khalifa felesége volt).
Hagytad, hogy egy sztripper csapdába csaljon...
Tudom, hogy minden alkalommal dühbe gurulsz, amikor ránézel a gyerekedre, hogy ez a csaj most megfogott 18 évre” – adta meg egy tweetben West a kegyelemdöfést.