A volt kongresszusi képviselő neve talán nem ismerős a magyar olvasónak, volt menyasszonyát, Sofía Vergarát azonban jól ismerhetjük a Modern család című sorozatból. Loeb akkor változott Dr. Jekyllből Mr. Hyde-dá, amikor a fülébe jutott, hogy Vergara a szakításuk után máris továbblépett, és összejött a szintén színész Joe Manganiellóval, sőt 2015 novemberében össze is házasodtak.
A gond csak az, hogy annak idején, mikor még együtt voltak, a színésznő és Loeb közösen lefagyasztattak két embriót, egy esetleges későbbi családalapítás reményében, a férfi pedig bosszúból beperelte Vergarát – méghozzá a nevesített embriók, Emma és Isabella nevében.
A színésznő megpróbálta érvényteleníttetni az abszurd keresetet, de nem jött össze neki, így a tárgyalást minden bizonnyal lefolytatják. Amennyiben a sztár elveszíti a pert, kénytelen lesz elviselni, hogy akaratán kívül megszülessenek azok a gyerekek, akiknek nem a szerelme, hanem az exe az apjuk, mert Loeb szerint az embrióknak joguk van az élethez, és akár béranyával is kész kihordatni őket.
Az énekesnek az évek során sikerült két volt barátnőjét is vérig sértenie. Miután szakítottak Jessica Simpsonnal – aki azóta boldog családanyaként él valaki mással –, Mayer a Playboynak adott, időközben meglehetősen hírhedtté vált interjúban teregette ki hálószobatitkaikat, szexuális napalmnak nevezve a színész-énekesnőt. Simpson az eset után annyira megalázva érezte magát, hogy Oprah Winfrey műsorában azt állította, sosem bocsátja meg neki ezt az indiszkréciót.
Mayer másik áldozata Jennifer Aniston volt, akire a jelek szerint igencsak pikkelnek az exei. A Pitt-től elszenvedett megaláztatás után a Jóbarátok sztárjának az énekes is beszólt – méghozzá a korára.
A színésznő 39, a férfi 32 éves volt, amikor jártak, szakításuk után pedig Mayer a következőt nyilatkozta a sztárról (szintén a Playboynak): „A legjelentősebb különbség az volt köztünk, hogy én sokat twittelek. Ez pedig nagyon zavarta őt, hiszen a sikere legnagyobb részét még a Twitter előtti időkben aratta.
Szerintem még mindig abban reménykedik, hogy visszamegyünk 1998-ba.”
Nem túl meglepő módon egyes források szerint a színésznő azóta is haragszik kegyetlen szavai miatt egykori szerelmére.
A folytatásért lapozzon!