Szadista és idétlen tévésók

Vágólapra másolva!
A televíziós évadok nálunk és a fejlettebb tévés kultúrákban is kora ősztől késő tavaszig tartanak - a nyár mindig is a pangás időszakának számított. Ilyenkor a csatornák többsége töltelékműsorokkal és ismétlésekkel kedveskedik azoknak, akik nem a vízparton süttetik a hasukat, hanem inkább megpróbálnak a szoba félhomályában, egy sör mellett választ kapni az élet nagy kérdéseire, mégpedig egy televízió készülék segítségével. Az USA-ban a szórakozató, táncos show-k mellett idén akadt pár bizarr, idétlen, vagy épp kifejezetten szadista, gonosz reality is.
Vágólapra másolva!

Végére maradt az eleve szigorúan valóságsókra specializálódott csatorna, a FOX Reality sorozata, a Solitary, melyet vélhetőleg emberkísérletek ihlettek. A nevetségesen alacsony, 50 ezer dolláros főnyereményért kilenc résztvevő arra vállalkozott, hogy egy-egy parányi, sebtében kialakított nyolcszög-alakú szobába vonul, és ott fogja tölteni életét, ameddig szükséges. Bár a versenyzők egy helyen vannak, nem ismerik társaikat, és nem is láthatják őket, hiszen mindenféle kapcsolatot megszakítanak a külvilággal, mindössze egy géphang foglalkozik velük, tőle kapják a feladatokat és az egyéb utasításokat. A műsor lényege az emberi tűrőképesség határainak feszegetése, profánabbul megfogalmazva a játékosok kínzása. A koncepció pedig, hogy minden "kezelés" végén egy valaki távozik, mégpedig az, aki először adja fel a kezelést, és nyomja meg az azt leállító piros gombot. Akad csavar is a történetben, ugyanis a többi szereplő nem tudja, nem tudhatja, hogy valaki feladta, így nincs lazítás, akármi is a kínzás tárgya, akármi is a kezelés, addig kell bírniuk, amíg csak tudják, mert ha kiszállnak, akkor lehet, hogy a játékból is kiszálltak. A kezelések elég sokrétűek voltak, az alvásmegvonástól kezdve az ételmegvonással felvezetett, kipukkadásig való etetésig minden megtalálható volt a palettán. Az első részben például egy nagyon hangos szirénát kellett a szereplőknek elviselniük alig két négyzetméteres cellájukban, majd pedig a második epizódban egy szöges ágyon kellett kialvatlanul feküdniük és tűrniük az egyre jobban terjengő fájdalmat. Mindezt 50 ezer dollárért.

Persze példáink csak a habot jelentik a tortán, hiszen rengeteg versengés folyt még a csatornákon - keresték a legjobb divattervezőt, a legjobb lakberendezőt, a legjobb szakácsot, aki egy éttermet kapott jutalmul, de a férfias sportágak képviselői is jelentkeztek. Az egyik műsorban 16 bokszoló pofozta le egymás között azt, hogy ki a legérettebb egy címmérkőzésre, míg egy másikban az UFC szervezete kereste a legjobb könnyűsúlyú ketrecharcost. A dokumentarista realityk segítségével a kíváncsi szemek ellátogathattak egy amerikai bulvárlap szerkesztőségébe vagy egy tetováló szalonba. De több híresség is kamera elé járult, hogy elinduljon az Ozzy Osbourne által már kitaposott ösvényen és médiasztárrá váljon - ekképp tett például Gene Simmons is, aki a Kiss-együttes frontembereként vált ismertté.

Szekeres Viktor