Szadista és idétlen tévésók

Vágólapra másolva!
A televíziós évadok nálunk és a fejlettebb tévés kultúrákban is kora ősztől késő tavaszig tartanak - a nyár mindig is a pangás időszakának számított. Ilyenkor a csatornák többsége töltelékműsorokkal és ismétlésekkel kedveskedik azoknak, akik nem a vízparton süttetik a hasukat, hanem inkább megpróbálnak a szoba félhomályában, egy sör mellett választ kapni az élet nagy kérdéseire, mégpedig egy televízió készülék segítségével. Az USA-ban a szórakozató, táncos show-k mellett idén akadt pár bizarr, idétlen, vagy épp kifejezetten szadista, gonosz reality is.
Vágólapra másolva!

Két sikerformátumot próbált a másik ABC-szülött összekovácsolni. A The One: Making a Music Star című sorozatot Spanyolországból telepítették át Amerikába és az Endemol cég bábáskodott fölötte, amelynek többek közt a Big Brother-t is köszönhettük. Nekik sem lehet természetesen mindig szerencséjük, de egy leget azért sikerült sorozatukkal elcsípni. A The One minden idők leggyengébben debütáló sorozata volt az ABC-n, amit ismerve az általános tömegízlést, nem lehet túl egyszerű összehozni. Még bravúrosabbnak tűnik e jeles tett, amint megtudjuk, hogy a The One két nagy siker, a Big Brother és az American Idol (ejtsd: Megasztár) összemixeléséből született, vagyis a tehetséges zenész- és énekespalánták filmre vett együttlakás közben, hetente énekelnek pár strófát is, hogy aztán a közönség döntsön a sorsukról. A realitynek ugyancsak két résznyit (egy énekes és egy eredményhirdetős) engedélyeztek a dölyfös főnökök, majd azonnali hatállyal eltávolították a képernyőről a sót, és a szereplők bosszankodhatnak, hogy aláírták a szokásos szerződést, miszerint a nyereményekre csak akkor tarthatnak igényt, ha a műsor adásba kerül. Az mindenesetre kiderült, hogy a címben szereplő egyes (One) nem a győztesre utal, hanem arra, hogy egy hetet élt a sorozat.

Kincskeresés a parton

Kevésbé elvetemült és inkább előremutató próbálkozás volt az NBC részéről a Treasure Hunters című kincskereső valóságsó, amely a mostanában már a mozikban is tomboló, Da Vinci-kód által keltett őrülethullámot próbálta meglovagolni, de a nézettségi adatok szerint lovaglásról szó sem volt, maximum öreges bandukolás illett mind a műsorra, mind a nézettségre. A ronda bukás ellenére azért a csatorna jót tett a nézőkkel és leadta az összes epizódot. A The Amazing Race (itthon az AXN-en: Versenyfutás a világ körül) és a Nemzet aranya című Nicolas Cage-film ötvözetéből született műsorban háromfős csapatoknak kellett különböző jeleket megfejteniük, hogy fényt deríthessenek az amerikai múlt titkolt összefüggéseire, és közben a néző is kapjon egy kis történelemleckét. A csapatokat - mivel a készítők úgy gondolták, hogy a hőségben nem érdemes a nézőket holmi keresztnevekkel terhelni - a könnyebb azonosítás miatt egy gyűjtőnévvel illették. Így ismerhették meg a nézők a Zseniket, a Légierő pilótáit, az Ex-CIA-ügynököket, a három mutatós hölgyből álló, Miss USA csapatát, a Déli srácokat, vagy az afroamerikai tagokból álló Brown-családot. Utóbbiak esetében gondolhatnánk, hogy csak véletlen egybeesés, hogy a készítők éppen egy 'barna' jelentésű családnévvel rendelkezőt triót válogattak be, de ha visszagondolunk, hogy a már említett The Amazing Race családi kiadásának egyik afroamerikai kvartettjét éppen Black ('fekete')-családnak nevezték, akkor azért elgondolkodik az ember.

A versenyfutással ötvözött kincskeresés sikertelensége főképp abban rejlett, hogy ellentétben az előddel, itt nem csak fizikai feladatokat kellett teljesíteni, hanem kódok megfejtésére is szükség volt. Valahogy a nézők számára nem okozott nagy katarzist, ha valaki megfejtette hosszas gondolkodás után a rejtvényt (például rá kellett lehelni a tükörre, hogy meglássák a térképet), akkor pedig a többi helyszínen tartózkodó csapat már tudta, hogy mi a feladat és könnyen abszolválták azt.

Mia Tyler a fogyós műsorban

Persze a klasszikus valóságsó-formátumok mellett sokkal elvetemültebb ötletek, már-már emberkísérletekre hajazó elgondolások is helyet kaptak a tévék nyári táncrendjében, a leghírhedtebb ezek közül a Solitary és Celebrity Fit Club volt. Utóbbi, mint az a címéből is kitűnik sokadrangú sztárok egészséges életmódra való áttérését volt hivatott követni. A meglepő módon a VH1-on, egy zenecsatornán leadott sóban túlsúlyos hírességek vonultak be, hogy együtt lakjanak, és közben két rabszolgahajcsár edző segítségével megpróbáljanak kilókat leadni, és egymás ellen versengeni. Azt nem tudni, hogy az immáron a 4. évadjába lépett fogyiklub a nézőkre gyakorolt pozitív hatása miatt ilyen népszerű, vagy csak esetleg az izzadó hírességek látványa tölti el elégedettséggel az embert - mindenesetre nem lenne csoda, ha nemsokára idehaza is bevonulna egy kiképzőtáborra alakított villába pár ismert ember.