Megasztárok és az utolsó szalmaszál

Vágólapra másolva!
A háromórás élő Megasztár-show, a vigaszágasok számára esélyt nyújtó műsor előtt, megnéztük az énekeseket a próbán: hosszabban beszélgettünk egy inkább magyar, mint perui, és egy inkább svéd, mint magyar lánnyal. Mindenki élete nagy lehetőségének tartja a tehetségkutatót, itt a nagy kiugrási lehetőség, a december 25-i, vasárnapi show pedig az utolsó, már berregő motorral járó busz, amire a reménykedő hatosból ketten még felkapaszkodhatnak.
Vágólapra másolva!

"Többször, csak rövid időre jöttem Magyarországra, de most, szeptemberben hosszabb távra érkeztem. Egy barátnőm ajánlotta, hogy próbáljam ki magam a Megasztárban. Ha nem sikerült volna a döntő, akkor talán már Malmöben lennék: suliba járok, ha minden jól megy, angol- és énektanár leszek egyszer" - meséli a svéd-magyar lány. Izabellával ellentétben (aki ötévesen került Magyarországra, és jobb a magyarja, mint a spanyolja), a vörös lány inkább a magyar nyelvvel küzd: szűk svéd környezetében csak anyja és nagyanyja beszéli nyelvünket, így furcsa, hogy itt mindenki ezt teszi.

Turisztikai szempontból is jól jött a Megasztár: "Legalább lesz lehetőségem megismerni az egész országot a turné során. Igazából csak Budapestet és Egert ismerem" - mondja. Mi közelről láthattuk a megákat a turné során, hát, inkább sportcsarnokokat és éttermeket látogatnak, semmint híres írók szülőházát és történelmi műemlékeket.

A svéd-magyar lány szintén rajong a táncért, járt jazzbalettre, salsára. "De a zene az első, életem meghatározó eleme. Hároméves koromtól hegedültem, aztán zongorázni tanultam, utána meg szaxofonoztam. Volt már két együttesem is, dzsesszes dalokat, latinos számokat énekeltem klubokban" - meséli. A társasággal pedig nem lesz semmi probléma, jó embernek tartja a többieket, rivalizálást nem érez, de megjegyzi, hogy picit kevés a fiú.

Időközben befut Seress Attila, megvan a kulcs. Valaki még bedob egy fél zacskó pisztáciát, más feldob egy laza sminket, de olyan is akad, aki műanyag dobozban hoz egy porció kínai kaját, és már épp nekilátna a falatozásnak - de nincs idő ilyesmire, kezdődik a próba. "Nagy félkör legyen. Ti vagytok középen, ti bejöttök hatan. Valaki énekelje be a hiányzókat!" - instruálja a koreográfus magabiztosan a többieket, ők pedig engedelmes gyurmaként alakíthatók, formálhatók. Már javában zeng a dal, mikor betoppan még egy késő és Görög Zita is benéz egy percre. A műsorvezető kicsivel később elárulja, hogy neheztel ránk, mert beszóltunk neki egy cikkünkben - nos, most kárpótlásként eláruljuk, hogy Zita élőben is szerfelett csinos és még a kék pufidzseki is jól áll neki.

Kalmár Csaba