Jön iEszközökre a Google Fotók nudirejtegetője

Egymilliót keres havonta a szelfijeivel ez a nő, és meztelenkednie sem kell
Woman lying on bed taking selfie with smartphone
Vágólapra másolva!
Nem kapják meg karácsonyra az iPhone és az iPad eszközök gazdái.
Vágólapra másolva!

Derültséget keltett funkció vált idén elérhetővé elsőként a Google Pixel okostelefonok tulajdonosai számára, a Google Fotók mobilapp Könyvtár → Segédprogramok részében már hónapok óta bekapcsolhatnak egy zárolt mappa nevű találmányt.

A kép csak illusztráció Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou / Altopress/Frédéric Cirou

A zárolt mappa tartalmának megtekintéséhez PIN-es vagy biometrikus azonosítás szükséges, a belemozgatott fotókról nem készül biztonsági mentés a felhasználók Google-féle felhőtárhelyére, továbbá a Fotók alkalmazás semmilyen másik felületén sem bukkannak fel a benne lévő képek. A Google családbarát példákat hozott a zárolt mappa hasznosságára, azonban az internet népe körében látszólag konszenzus van arról, hogy tényleges miféle képek rejtegetésére lett kitalálva a zárolt mappa.

A Google mostanra megkezdte a zárolt mappa fokozatos elérhetővé tételét az összes legalább Android 6.0 rendszerű készüléken, most pedig bejelentette, hogy valamikor a jövő év elejétől az iPhone és iPad eszközökre telepíthető alkalmazásaiban is bekapcsolhatóvá teszi a lehetőséget.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!