Holnaptól jó áron játszható PC-n a DOOM Eternal

doom eternal videojáték id software
Doom Eternal
Vágólapra másolva!
A Game Pass konzolos előfizetői pedig a Controlnak örülhetnek.
Vágólapra másolva!

Lassan kezdenek szállingózni a PC-s és xboxos játékosok számára a Bethesda felvásárlásának korai előnyei, a Microsoft bejelentette a DOOM Eternal elérhetővé tételét az Xbox Game Pass for PC játékbérlőben.

Doom Eternal Forrás: id Software

A szolgáltatás kínálatában 2020. december 3-tól elérhetővé váló játék kifejezetten új, idén márciusban jelent meg teljes áron 60 euróért, de a november végi és december eleji leárazásokon már tipikusan 20 euróért, olyan 7000 forintért szerezhették be a gamerek. A havi 3000 forintos Game Passben való megjelenése ettől függetlenül kissé irritáló lehet azok számára, akik pont a napokban vásárolták meg.

A DOOM Eternal a 2016-ban óriási sikert aratott DOOM reboot közvetlen folytatása, az id Software a nonstop akcióra vágyók örömére új helyszínekkel, fegyverekkel, ellenfelekkel és mozgási lehetőségekkel bolondította meg benne az elődjében jelesre vizsgázott receptet.

Szerencsére az Xbox One és Xbox Series konzolokkal rendelkezők sem maradnak ki a mókából, ők szintén december 3-tól kezdve a finn Remedy legújabb játékával, a Controllal játszhatnak. Az Alan Wake-kel közös univerzumon osztozó, sztoriközpontú alkotás egy külső nézetes akciójáték, amelyben egy másik asztrális síkról érkezett betolakodókkal, esetenként paranormális tüneteket mutató tárgyakkal kell felvenni a harcot.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!