Még több bosszúságtól kímél meg a BKK Futár

FOTÓ ÁLTALÁNOS információs tábla kijelző KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY utastájékoztató villamosmegálló Budapest, 2013. szeptember 9.
Utasok tájékoztatására szolgáló Futár rendszer kijelzője a 12-es villamos rákospalotai végállomásánál, a Kossuth utcában 2013. s
Budapest, 2013. szeptember 9. Utasok tájékoztatására szolgáló Futár rendszer kijelzője a 12-es villamos rákospalotai végállomásánál, a Kossuth utcában 2013. szeptember 9-én. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
Hamadik nagy frissítését kapta meg a BKK Futár utazástervező applikáció, így a korábbinál is pontosabbak az előrejelzések. A felhasználói visszajelzések alapján kerültek be olyan kényelmi funkciók, mint a kedvenc járatok elmentése, a jegy- és bérletvásárlási pontok megjelenítése, és a térképek offline elérése. Immár a vakok és a gyengénlátók is teljeskörűen használhatják a szolgáltatást.
Vágólapra másolva!

A 2014-ben indult BKK Futár mobilalkalmazás valósidejű utazástervezéssel gyorsítja és könnyíti a tömegközlekedést a fővárosban. Az appot már több mint 275 ezren használják nap mint nap a nyári hónapok adatai alapján - közölte a BKK.

Az alkalmazása megkapta harmadik, nagyobb lélegzetvételű frissítését.

Azokra a telefonokra és táblagépekre, amelyeken engedélyezett az automatikus alkalmazásfrissítés, már magától települt. Egyéb esetben az iOS, az Android és a Windows mobileszközök alkalmazásboltjaiban frissíthető manuálisan.

Egy helyen a kedvenc járatok

A frissítés után már nemcsak a kedvenc helyek és a kedvenc megállók, de a kedvenc járatok is elmenthetők, különféle listákba rendezhetjük azokat. Az opció használatával ha kilistázzuk a közeli járatokat és megállók indulási idejeit, akkor

a kedvencnek jelölt járat mindig a lista elejére kerül az indulási időponttól függetlenül.

Kedvenc járataink már ott csücsülnek a menüben Forrás: Origo

Egyszerűbb jegyet venni

A térképes felületen mostantól megjeleníthetők a BKK értékesítési pontjai, ami igen hasznos funkció azok számára, akik az utazás előtt még nem vettek jegyet, bérletet.

A ki- és bekapcsolható felületen az automaták, pénztárak, ügyfélközpontok, viszonteladói értékesítési pontok (posták, újságosok stb.) nyitvatartása is megjelenik,

így az esti, éjszakai órákban is könnyebb lesz jegyet venni.

Ezen felül a jegyváltás idejével is számol az alkalmazás, ezáltal tervezhetővé téve az utazást.

Offline térképek

A BKK FUTÁR menüjében megjelent a Térképtár, ezen a fülön a BKK térképeit érhetjük el, melyek a honlapon is megtalálhatóak. Benne van Budapest, illetve a főváros belvárosának közösségi közlekedése, a budapesti metró- és HÉV-hálózat, a nappali és az éjszakai járatok is.

Ha kedvencnek jelölünk egyet, az később offline is elérhető lesz .pdf formátumban.

A Kedvencek menüpont felé került a Térképtár Forrás: Origo

Még pontosabb előrejelzések

A BKK Futár új számítási algoritmusának köszönhetően mind a mobilalkalmazás, mind a futar.bkk.hu felületén a korábbinál is pontosabb becslés jelenik meg a járatok várható indulási idejéről.

Az új algoritmus figyelembe veszi az adott útvonalon korábban közlekedő járatok tényleges menetidejét,

azaz ha valamely útszakaszon a menetrendben meghatározottnál rendszeresen lassabban közlekednek a járművek, úgy a rendszer ezt figyelembe véve nagyobb várakozási időt jelez.

Utazástervezés vakok és gyengénlátók részére is

Az iOS, illetve az Android operációs rendszerrel futó készülékeken a BKK Futár a piacon rendelkezésre álló felolvasó szoftvereknek köszönhetően korábban is használható volt a vakok és a gyengénlátók számára, ám az alkalmazásban akadtak számukra eddig nem használható felületek.

A mostani frissítéssel már a vakok és a gyengénlátók is teljeskörűen tudják használni az appot

az induló járművek lekérdezésére és az utazástervezésre a mobilok beépített felolvasó funkcióinak köszönhetően.

iOS-es eszközön a VoiceOver, Androidon pedig a TalkBack funkció bekapcsolása és konfigurálása szükséges a használatához.

(Windows telefonokon jelenleg nem érhető el olyan felolvasó szoftver, amely a látássérültek számára is lehetővé tenné az alkalmazás alapvető használatát.)

Letölthető

iPhone, iPad: App Store

Androidos mobilok: Google Play

Windows telefonok: Windows Store