Az iPad és leendő gyilkosai - nagy tabletteszt

ipad, playbook, flyer, xoom
Vágólapra másolva!
Már közel sem az iPad az egyetlen táblagép a piacon, egy sor rivális próbálja letaszítani az Apple tabletjét képzeletbeli trónjáról. Elég-e egy hétcolos képernyő? Lehet-e élni Flash nélkül? Forradalmi az új Android? Cikkünkből megtudhatja: kipróbáltuk az összes említésre méltó riválisát.
Vágólapra másolva!

Az iPad volt az első valóban jól használható, átlagembereknek szánt táblagép, második generációs változata pedig sokkal gyorsabb elődjénél, sőt benyomásaink szerint a most tesztelt többi riválisánál is. Sem az ablakok görgetésénél, sem zoomoláskor nem tapasztalni semmiféle szaggatást, a kütyü elforgatásakor pedig a képernyő is azonnal a megfelelő irányba áll, sosem tétovázik.

iPad 2 - nem hibátlan, mégis ő a király

Második kiadásán már egy külön kapcsoló is van, amellyel rögzíteni lehet a képet álló vagy fekvő üzemmódban, így akár ágyban, stabil oldalfekvésben is kényelmesen lehet filmet nézni vagy böngészni rajta. Szupervékony kivitelének és könnyű gépházának köszönhetően nagyon kényelmesen kézben tartható, viszont a tízhüvelykes képernyő miatt nem lehet egy farzsebben hurcolni, mint a Playbookot vagy a Flyert.

A beépített képernyő jó minőségű, a mini hangszóró is szépen szól, így játékok futtatására ideális eszköz az iPad: a Nintendóénál vagy a PSP-nél nagyobb képernyőt akár az anyuka vagy a nagymama is jól látja, nem véletlen, hogy ez a gép indította el a casual, vagyis a kocajátékosoknak szánt játékok reformját. Ez annak is köszönhető, hogy az iPadre nagyon olcsón vásárolhatóak meg a játékok.

Nem csak játékok, komoly alkalmazások ezrei is elérhetőek az iPadre, ezek közül a kedvencünk a GarageBand nevű zeneszerkesztő program, amellyel teljesen amatőrként is összerakhatunk egy zeneszámot a képernyőt virtuális gitárként, dobként vagy szintetizátorként használva. Magyar nyelvű tartalmak közül is iPadre készül el a legtöbb, a HVG-t vagy a Story Magazint, a nagyobb portálokat például már táblaformátumban is lehet olvasni a ketyerén, de van több időjárásjelentés, BKV-menetrend, horoszkóp, gyermekmese és végtelenségig sorolható más egyéb magyar program.

A programokkal való ellátottság terén vitathatatlan az iPad előnye, ám a hardver és az operációs rendszer terén nem ilyen könnyen számszerűsíthető a különbség. A műszaki tartalom például valamivel gyengébb az itt is tárgyalt tabletekhez képest, a kétmagos processzor lassabb órajele, a némileg alacsonyabb képernyőfelbontás, külső eszközök csatlakoztatásának szinte teljes lehetetlensége azt sugallná, az iPad nem kelhet versenyre az újabb versenyzőkkel. Az operációs rendszer pedig arról ismerhető meg, hogy sokkal több a korlát, a hiányzó funkció és az olyan képesség, amiről már most tudható, hogy soha nem is lesz elérhető az Apple-nél. A böngésző nem képes Flash-tartalmakat megjeleníteni, a billentyűzetből sosem lesz teljes magyar változat, USB-csatlakozót vagy kártyaolvasót se várjunk, ahogy az FM-rádió is örök pletyka marad csupán és általában, csak úgy rámásolni egy filmet vagy zenét, esetleg PC-re áttölteni egy videót sem lehet akárhogy.

Az iPad volt a legfürgébb táblagép

Mégis, az iPad egyelőre nem talált legyőzőre. Titka nem fejthető meg könnyen, de a kulcs valahol ott lehet, hogy Steve Jobs vaskézzel kényszerítette tervezőit, hogy válasszák a lehető legegyszerűbb megoldást, majd keressenek még annál is egyszerűbbet, miközben sokkal több figyelmet kell fordítsanak a felhasználói felület kifinomultságára, mint például a megfelelő hardverre vagy a feleslegesen túlduzzasztott funkciócsokorra.

Verdikt: Nehéz konkrétan kiemelni, miért jobb az iPad a riválisainál, ennek hátterében valószínűleg több ok is áll: sokkal természetesebben lehet kezelni, a kezelőfelülete is egységes és gusztusos, és rendkívül reszponzív a rendszer, az ujjbegy legkisebb mozdulatára rögtön reagál a gép. A Flash támogatásának hiánya bizonyos esetekben valóban fájó, de a tulajdonost sok esetben kárpótolja, hogy az ismert videomegosztók, webes játékok általában ipades verziót is készítenek tartalmaikból. Mivel a mai kínálatban az iPad még csak drágának sem számít, konkurensei hasonló nagyságrendű pénzbe kerülnek, legfeljebb azt beszélnénk le az iPadről, aki okvetlenül hosszabb szövegeket gépelne rajta magyarul, vagy muszáj Flash-tartalmakkal dolgoznia.

A négy tabletet a Speedshoptól kaptuk kölcsön, köszönjük!