Elképesztő ötlettel forradalmasítaná egy amerikai vegyész az angol tea fogyasztását

angol filmes tea
Bár ez a kép most csak illusztráció, a Merchanet-Ivory filmek egyik nagy erénye a finom részletekben, akr egy teázás megjelenítésében rejlik
Vágólapra másolva!
A teázás hagyománya egyes országokban szinte szent dolog, a brit teának is megvan a maga hagyománya, amelytől nem szokás eltérni, nem meglepő tehát, hogy hatalmas botrányt kavart a britek körében Dr. Michelle Francl amerikai vegyész forradalmi ötlete, amivel az angol tea fogyasztását szerette volna megújítani. Az újfajta recept ötletétől minden szinten elhatárolódtak, mivel a teába sót tett, az sem segített, hogy az asszony a több évtizedes kutatómunkájára hivatkozott. 
Vágólapra másolva!

Dr. Michelle Francl és a felháborító angol tea

Dr. Michelle Francl amerikai kémikus és vegyész a Steeped: The Chemistry of Tea (a tea kémiája) című könyvében kifejtette, hogy a tökéletes teafőzethez némi sót is mindenképpen adni kell a teához a tej mellett.

Elmondása szerint ugyanis több száz év bölcsessége, és több évtizedes kutatómunkájának bizonyítéka - és így tudományos tény -, hogy a csipetnyi só segít csökkenteni a tea keserűségét.

A tudományos magyarázat pedig, hogy a nátriumion "kölcsönhatásba lép azzal a kémiai mechanizmussal, amely a keserű íz érzékelését hozza létre".

Az angol tea fogyasztása mellé némi aprósütemény is járt Forrás: petereleven/Shutterstock

Amikor a britek erről a teóriáról hallottak, hatalmas botrány tört ki, és a tudósasszony receptjét szentségtörésnek minősítették.

Az Egyesült Államok londoni nagykövetsége pedig vicces bocsánatkérő közleményt adott ki, és messze elhatárolódott Dr. Francl-tól. A hivatalos intézmény tisztviselői az ötlet kapcsán azt közölték, hogy Francl radikális ötlete "a Nagy-Britanniával való különleges kapcsolatunk alapjait veszélyezteti."

A kemény kritikák ellenére Francl nem hátrált meg kutatásokon alapuló javaslatától. A professzor elmondta, hogy mindig is imádta a teát, és szenvedélyévé vált ennek kutatása. A britek azonban korábban sosem hallottak ilyen ötletről, és továbbra sem tartják hitelesnek a teával kapcsolatos kémiai kutatásait, és az egészet csupán nevetséges kísérletezésnek vélik.