Tarantulás hamburgert ettünk, és több millió forintos bort ittunk

tarantula burger
Vágólapra másolva!
Varázslatos bortúrán vettünk részt Szantorinitől Egerig egyetlen nap alatt, majd tarantulás hamburgerrel és kókuszos csirkelevessel zártuk a kirándulást. A reggeli kávénkat rózsaszín tequilával ízesítettük, délután pedig rubinvörös KitKat ropogott a fogunk alatt. Megdöbbentünk, amikor megláttuk a halból és virsliből készült csokrokat, de akkor is, amikor kiderült, hogy nem minden az, aminek látszik a tányérunkon sem. Megtanultuk értelmezni az élelmiszerek címkéjét és a tudatos táplálkozás fogalmát, a sikerélmény hatására pedig megkóstoltuk a V4-országok legfinomabb borait. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Így kerül kevesebb só a sonkába

A szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a magas vérnyomás egyik fő oka a túlzott sóbevitel. Ezért a húsipar egyre több csökkentett sótartalmú terméket dob piacra: a Kométa kék címkével jelölt termékei 25%-kal kevesebb sót tartalmaznak.

Ön is elköveti ezeket a hibákat, ha csirkét süt?

Felesleges lemosnia, átöblítenie vagy beáztatnia a nyers csirkét, mert ez nem fogja megölni a baktériumokat. Sőt, így jó eséllyel beszennyezi a munkafelületet, a mosogatót és az edényeket is.

Forrás: Shutterstock

Ám könnyen beleeshetünk abba a hibába is, hogy az egészben sült csirkét azonnal szeletelni kezdjük, amint kivettük a sütőből.

Halból csokor? Látott már ilyet?

Nemcsak virágból készíthetünk csokrot, hanem halból, gombából, süteményekből vagy gyümölcsökből is. Sőt, akár még paprika és virsli is kerülhet bele. Képgalérián az elképesztő csokrok.

Hamisítatlan thai ízekre vágyik?

A Ngon Street Food étterem célja, hogy a gasztronómián keresztül közvetítsen az eltérő kultúrák között. Ezért a kialakításánál külön figyelmet fordítottak arra, hogy milyen hangulat fogadja a vendégeket: a belső térben Bangkokból és Saigonból hozott inspirációk köszönnek vissza.

Forrás: Lakos Máté

Az étterem az étlap összeállításában a jó értelemben vehető egyszerűségre törekedett. Mivel egyenesen Ázsiából vásárolják hozzávalókat, és thai szakácsokkal dolgoznak, igazán eredeti vietnami és thai ízekre számíthatunk.

TOP 5 pótolhatatlan és többfunkciós konyhai eszköz

A séfkés nem csak arra jó, hogy felaprítsuk a petrezselyemzöldet, ahogy a hámozót sem csak a zöldségek megpucolására használjuk. Ezek a leggyakrabban használt, többfunkciós konyhai eszközök.

Biztosan tudja, mi kerül a tányérjára?

Meglepődnénk, ha kiderülne, hogy ugyanúgy hamisítják a tasakos fűszereket, mint a gyümölcsleveket vagy az őrölt kávét? A hamisított ételek megtévesztenek bennünket, és fogyasztásuk akár még egészségügyi kockázattal is járhat.

Az őrölt kávé sem az, aminek látszik Forrás: Shutterstock

Az ételhamisítás olyan gyakori, hogy Larry Olmsted, gasztronómiai újságíró még könyvet is írt a témában Real Food/Fake Food, vagyis Igazi ételek/Hamis ételek címmel.

Velence, az Etyek-Budai borvidék kincse

Velence az Etyek-Budai borvidék egyik régiója, illetve egy öt borból álló kollekció névadója; közülük kettőt arany-, és ezüstéremmel jutalmaztak a 2017-es VinAgora Nemzetközi Borversenyen.

Öt dolog, amit nem tud az egészségtudatos táplálkozásról

Könnyen akasztjuk magunkra az egészségtudatos jelzőt, ha folyamatosan salátát eszünk, kerüljük a gyorsételeket, elfelejtjük a „szénhidrát" kifejezést, este 6 után pedig még azt sem engedjük meg magunknak, hogy ételre gondoljunk.

Forrás: Shutterstock

A tudatos táplálkozás azonban egyáltalán nem az ételmegvonásról, hanem az okos választásról szól. Mivel minden a vásárlásnál kezdődik, ha nem figyelünk az élelmiszerek címkéin lévő adatokra, érhetnek bennünket csalódások, ha ráállunk a mérlegre.

Így készül a rakott krumpli egy reformer konyhájában

Egy igazi újító folyton azon gondolkodik, hogyan lehetne még több különlegességet csempészni a konyhába. Így születhetett meg a marhahúsos-spenótos rakott krumpli receptje, amely teljesen újragondolja az általunk ismert fogást.

Az európai piacra is bevezetik a rubinvörös KitKatet

A KitKat az első csokoládémárka, amely a vezető csokoládégyártó, Barry Callebaut által kifejlesztett rubin kakaóbabot tartalmazza. A Callebaut szeptemberben mutatta be a csokoládégyártás újdonságát.

Íme a rubinvörös KitKat Forrás: NESTLÉ

A rubinvörös csokoládét április 16-tól Nagy-Britanniában kizárólag a Tesco üzleteiben dobják piacra, ára 85 penny lesz. A brit forgalmazás kezdete után egy héttel bevezetik a kontinensen is, elsőként április 23-án Hollandiában.

Ne aprózza el, ha desszertről van szó!

Eddig csak normál méretű kekszeket sütött? Igen? Akkor ideje nagyban gondolkodnia! Készítsen gigantikus méretű kekszeket, azokból pedig édes, krémes és ínycsiklandó tortát.

Mi van az élelmiszercímkén?

Bár a magyar fogyasztóknak fontos az élelmiszerek összetétele, tartósítószer-, cukor-, színezék- és energiatartalma, az ezzel kapcsolatos tudásuk mégis hiányos – derült ki egy országos kutatásból.

Forrás: Shutterstock

A kutatás hatására elindult az okoscimke.hu weboldal, ahol a látogatók új ismeretekre tehetnek szert. A portál fontos része a kérdezz-felelek aloldal, ahol – egyebek mellett – arra is választ kaphatunk, hogyan tudjuk kézben tartani az elfogyasztott cukor mennyiségét.

Több mint 4700 kg terméket vont ki a forgalomból a Nébih

Egy fővárosi, elsősorban Olaszországból beszerzett élelmiszereket forgalmazó cég raktárhelyiségeiben tartottak ellenőrzést a Nébih szakemberei. Az ellenőrök a helyszínen több mint 4700 kg terméket vontak ki a forgalomból.

Kiválasztották a legjobb cseh, lengyel, szlovák és magyar bort

Összecsaptak a V4-borok a VinCE Budapest Wine Show-n. A zsűri 3 órán át kóstolta a 20 tételt, ám végül megszületett az eredmény: kiválasztották a legjobb cseh, lengyel, szlovák és magyar bort.

A legjobb V4-borok Forrás: VinCE Budapest Wine Show 2018 Facebook

Szlovákiából a Vintop Karkó pincészet 2015-ös Cabernet Franc borát, Csehországból Johann Winery 2014-es White tételét, Lengyelországból a Winnica Equus Cabernetis Prestige 2017 bort, Magyarországról pedig a Kristinus Pincészet Olaszrizlingjét választották ki.

Látott már ekkora panírozott csirkemellet?

Ez a csirkemell olyan hatalmas, hogy nemcsak a család, hanem a szomszédok is jóllaknak belőle. Vegye elő a legnagyobb tepsijét, és készítsen óriási panírozott csirkemellet.

Kóstolja meg három egymást követő évjárat rozé borát!

Van pár olyan alapvetés a borokkal kapcsolatban, ami már széles körben elterjedt, mégis megkérdőjelezhető. Talán a legismertebb ezek közül az, hogy rozéból mindig az aktuális évjáratot érdemes inni.

Forrás: Furmint Photo

Mivel van egy kis idegenkedés az évjáratos rozékkal kapcsolatban, ezért idén a Rosalia és a Gourmet fesztiválon három évjárat rozé borát is megkóstolhatjuk a Nagygombos Borászat jóvoltából.

Sörkülönlegességekkel vár a sörmajális

Hazai és nemzetközi kézműves sörökkel, kis-, illetve nagyüzemi különlegességekkel, ízekben, színekben és rendkívüli összetevőkben kimeríthetetlen variációkkal várja a látogatókat a sörfesztivál.

Így kell sört bontani húsfogó csipesszel

Ezeket a konyhai eszközöket semmiképp se használja rendeltetésszerűen! A tojásszeletővel nemcsak tojást, hanem epret is szeletelhet, míg a pizzavágó tökéletes a saláták és káposzták aprítására. Sőt, a videóból az is kiderül, hogyan kell sört bontani húsfogó csipesszel.

Imádjuk a pizzaburgert!

A Los Angeles-i Meatzilla! étterem hamburgerei azért olyan különlegesek, mert buci helyett pizza kerül rájuk. A hamburgerek és pizzakorongok fajtáját – természetesen – a vendégek választhatják ki.