Az a város ünnepel, ahol a sáskák belefagytak a hokipálya jegébe
Még hat éve sincs, hogy első hivatalos meccsét játszotta a Vegas Golden Knights jégkorongcsapata, és az idei bajnokságban a legjobbnak bizonyult. Az alapító hat csapaton kívül senki nem tudott ilyen „fiatalon" a csúcsra érni, de a világ pontosan tudja: Las Vegasban minden megtörténhet.
We want Cup! – vagyis a kupát akarjuk! - énekelték a vegasi szurkolók már a második harmad közepén az idei Stanley-kupa döntőjének ötödik találkozóján. Az amerikai sportokat ismerők pontosan tudják, hogy
egy négy nyert meccsig tartó széria ötödik találkozójának felénél ez többnyire merész kívánság,
de ezúttal nem volt az. A nevadai sivatagban felépített „bűnös város" hokisai ugyanis az első négy találkozóból hármat megnyertek, és az ötödiken is behozhatatlan előnyt szereztek. Vagyis biztosnak tűnt, hogy ezt a kupát a játékosai hazai környezetben átvehetik, és ünnepelhetnek vele.
Arra most ne térjünk ki, hogy valószínűleg minden idők egyik legunalmasabb döntő-sorozata volt ez, legalábbis az izgalmakat tekintve.
Egy pillanatig nem volt esélye a legyőzött Florida Panthers-nek.
Nyilván egy sorozat végén veszíteni szörnyű dolog, és ilyenkor senki nem boldog, de egy kis idő elteltével a floridai csapat játékosai nagyon büszkék lesznek erre az idei szezonra. Ugyanis csak az utolsó pillanatban (nagy szerencsével!) csúsztak be a rájátszásba, de ott fantasztikus hetekkel ajándékozták meg szurkolóikat.
Előbb az alapszakaszban szinte minden csúcsot megdöntő Boston Bruinst ütötték ki, majd eltüntették a hoki történelmének egyik legendás csapatát a Toronto Maple Leafs-et, majd
úgy kisöpörték a rájátszásból a Carolina Hurricans-t, ahogy a hurrikán szokta a leveleket.
Ám a döntőre elfogyott a lendület, és „elfogyott" a csapat.
A vegasi Arany Lovagok bearanyozták a szezonjukat. Mégha Amerikában a nagy sportágak bajnokságaiban nem is aranyérmet kapnak a nyakukba a győztesek, hanem arany pecsétgyűrűt az ujjukra.
Addig persze nem egyszerű az út, mégha idén
a vegasiak menetelése simának is tűnt.
Legalábbis innen, Európából nézve.
A csapat az alapszakaszban a nyugati főcsoportban a legtöbb pontot szerezte, majd a rájátszásban a döntőig a Winnipeg Jetsnek egy, az Edmonton Oilersnek és a Dallas Starsnak két-két találkozót „adott", de
egyik ellenféllel szemben sem volt kérdéses a továbbjutása.
A döntőben öt találkozón 27 gólt szerzett, ez a meccsenkénti öt gólnál is több. A legegységesebb, a legjobban összerakott csapat volt, és ami szintén fontos, a legszerencsésebb is, mert a hosszú szezon végén elkerülték a sérülések, és ez ilyenkor szintén döntő szempont.
A floridai Matthew Tkachuk sem tudott játszani az utolsó mérkőzésen sérülés miatt. Róla írtuk a széria előtt, hogy az ő szerepe döntő lehet a fináléban. Mert a főcsoport-döntőben ütött két gólt a győztes találatig tartó hosszabbításban, az ún. „hirtelen halálban", és a szériát lezáró negyedik meccsen is ő szerezte a győzelmet jelentő találatot 5 másodperccel a dudaszó előtt.
A lovagok ellen aztán előbb sportszerűtlenségeivel tűnt ki, majd távollétével.
Igaz, jó amerikai szokás szerint nemcsak provokálták őt a vegasiak, hanem vadásztak is rá. Vannak akik szeretik ezt a stílust, vannak akik nem, mindenki döntse el maga: meddig lehet elmenni egy győzelemért.
A Vegas Golden Knights játékosai mindent megtettek a Stanley-kupáért. Az utolsó mérkőzés pedig a második harmad közepétől diadalmenetté vált. A hab persze az lett a tortán, amikor a csapatkapitány, Mark Stone a meccsen harmadszor is betalált (igaz, az üres kapuba gurult az élén az általa megütött korong, mert a párducok a kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a jégre) és ekkor
amerikai szokás szerint záporoztak a baseball sapkák a jégre.
Ugyanis a „mesterhármast" angolul „hat trick"-nek hívják, ennek a jelentése szó szerint „kalap-trükk", és emiatt a három gólt szerző hokis előtt nemcsak megemelik a kalapjukat a nézők, hanem a jégre is dobják.
Mark Stone „hat trick"-je után néhány percig gyűjtögették a sapkákat az arra kijelöltek, addig is lehetett rendelni újabb sört, többliteres kiszerelésben üdítőt, eszméletlen mennyiségű jéggel, és újabb chips-ek rendelésére is adódott lehetőség. A játékosok meg úgysem siettek sehova, csak
a floridaiak szerettek volna minél hamarabb eltűnni a világ elől.
Ezt végül 9-3-as vereség után tehették meg, nagyon humánus dolog Amerikában, hogy a vesztesnek nem kell végignézni a díjátadást, a kézfogások után leléphet a színről.
A győztesek persze az utolsó cseppig kiélvezik a sikert. Talán még most is tart a buli. A csarnokban történt ünnepség után ugyanis a Stanley-kupa máris vándorútra kelt.
A találkozó utáni éjszaka már a világhírű Caesers Palace-ban tűnt fel,
természetesen nem magától ment oda.
Mark Stone kapitány, Adin Hill, Jack Eichel, William Karlson, Keegan Kolesar, Phil Kessel társaságában látták a világ egyik legpatinásabb sport-trófeáját, itt már csatlakoztak a győztesekhez a szeretteik, és sok-sok örömittas rajongó. Ha van hely a világon, ahol nem kell különösebben kutatni szórakozási lehetőség után, az Las Vegas.
Az ember tulajdonképen nem is érti, hogy hat évvel ezelőttig miért nem vetette meg a lábát egyik nagy amerikai sport sem a világ elsőszámú „bulivárosában". Talán az lehetett az oka, hogy
a helyi lakosok szinte kivétel nélkül minden éjszaka dolgoznak,
és nincs idejük meccsre járni. Ám abban a városban, amelyben évtizedek óta rangos ökölvívó-csatákat rendeznek, a sok-sok cirkuszi előadás és revü mellett egyértelműen van helye a nagy amerikai bajnokságoknak.
Ott mindenre van fizetőképes kereslet, ha valaki úgy gondolná, hogy rendezzünk szabadtéren hokimeccset, annak sem lenne akadálya.
Csak akarni kell, aztán jön a pénz, amely ezt megvalósítja, majd jönnek az érdeklődők, akik bármi pénzt megadnak az élményért. Aki ezt túlzásnak tartja azok kedvéért egy történelmi tény: Las Vegasban először 1991. szeptember 27-én rendeztek jégkorong mérkőzést.
Nyitott pályán, plusz 30 fokos hőségben.
A híres Caesars Palace parkolójában építették fel a pályát a szeptemberi kánikulában, és 13.000 néző zsúfolódott össze az alkalmi nézőtéren.
Mások mellett a legendás Wayne Gretzky játszott azon a Los Angels Kings-New York Rangers találkozón.
Ö évtizedekkel később így emlékezett erre az estére:
Mikor először meghallottam, hogy Vegasba megyünk meccset játszani azt gondoltam, hogy ez nagyszerű. Majd mondták, hogy szabadtéren lesz a mérkőzés, erre azt válaszoltam: nem jut eszébe senkinek, hogy Nevadában a szeptember az év egyik legmelegebb hónapja?
A meccs előtt Kelly Hrudey-vel ültünk az utcán és azt gondoltuk: semmi esély nincs arra, hogy ma este korongozzunk. Ám őrült tömeg jött össze. Este 7 órára megtelt az aréna. Általában az emberek csak a bemelegítés után jönnek be a nézőtérre, de itt este 7 óra körül már nagyjából tele volt a hely, és még mindig meleg volt. Még nem ment le a nap, valószínűleg 95 vagy 96 Fahrenheit-fok volt (kb.35 Celsius-fok — a szerk)"
John Vanbiesbrouck, a New York Rangers kapusa egy egészen szűrreális esetet is megemlített a találkozóval kapcsolatban:
Tie Domi kiugrott a koronggal, de nem tudott gólt szerezni, mert megbotlott egy sáskában! Ez nem vicc! Rengeteg sáska belerepült a vízbe, és néhány belefagyott, ezeket a rendezők nem vettek észre. Egy ilyen akadt bele Domi korcsolyájába."
Ehhez mit tehet hozzá az utókor: ugye, hogy mindent meg lehet csinálni, ha van rá elég pénz?
Huszonkét évvel a történelmi, Gretzky nevével is fémjelzett első meccs után ismét megmérkőzött az akkori találkozó két csapata a Los Angels Kings és a New York Rangers Las Vegasban, és ekkor már komolyan felmerült a lehetősége, hogy kaszinóváros „bevásárolja magát" az NHL-be.
Két évvel később, 2015-ben még nem született döntés erről, de
már 10.000 bérletet értékesítettek a vegasi csapat első szezonjára.
Csapat még nem volt, csarnok sem, sőt indulási engedély sem, de az érdeklődés máris az egekig ért.
Úgy tűnik, hogy nem mindenki dolgozik a kaszinókban éjszakánkét a „bűnös városban".
Több mint egy évvel a bérletvásárlási láz után lett csak neve a csapatnak,
és elkezdődtek a tárgyalások a leendő játékosokkal. Las Vegas vonzó városa mellett nyilván a fizetések sem voltak megalázóak, mert egészen jó keretet sikerült verbuválni.
A Vegas Golden Knights olyan szinten rúgta be az NHL ajtaját 2017-ben, hogy az első szezonjának a végén a nagydöntőben vitézkedhetett. Akkor még jobbnak bizonyult nála az Alex Ovecskin vezette Washington Capitals, de
idén már nem tudta megállítani senki.
Magyar idő szerint szerda reggel óta Észak-Amerika (és az ottani értékítélet szerint a világ) legjobb jégkorong-csapata a Vegas Golden Knights.
Az ötéves gárda, melynek tagjai egyáltalán nem óvodások módjára ünnepelnek. Talán még most is tart a buli a városban, melyben éjszaka soha, senki nem alszik.