Kiszabadulni a rácsok mögül

A globális társadalom térnyerése nem csupán az emberek egymással való szembenállását, de a négylábúak iránti fokozott vonzalmat, szeretetet is magával sodorta. Hazánkban számtalan kutyamenhely, gondozóhely létesült, mégis kevés akad, amelyik az egyszerűbbnek tűnő megoldás, az elaltatás helyett a sérült, beteg állatok gyógyítására specializálódott volna. Mint a Kutya-Segélyszolgálat Alapítvány keretében Ercsiben működő Shíva Menedékhely, amelynek vezetőjével, Vegera Györggyel beszélgettünk.

Hegedűs István

Megfigyelhető jelenség, hogy az emberekben évek során egyre jobban felerősödött az állatokhoz való ragaszkodás. Ugyanakkor hallani lehet felelőtlenül és szándékosan elhagyott, megunt kedvencekről is. Ön szerint nincs ellentmondás ebben?

Vagera György

Nehéz kérdés ez. A jelenleg uralkodó globalizmus terméke az elidegenedés. Ebben az egyre inkább materializálódó világban – neve is mutatja – maga az anyag, a matéria számít értéknek, s ez szembefordítja egymással az embereket. Ennek hatására az állatok, főként a kutyák szerepe felértékelődött. Az alapítványnál azt szoktuk mondani, hogy ezek a teremtmények Isten itt maradt földi angyalai. Akik megmaradtak jóságosnak, ártatlannak.

Ön olyannyira az előző csoporthoz tartozik, hogy létrehozta a Shíva menedékét, méghozzá egészen speciális rendeltetéssel. Mikor és milyen körülmények között történt?

Az alapítvány első korszaka 2005-től 2015-ig tartott, közel húsz esztendeje tevékenykedik az állatvédelemben. 2016-tól, amióta elnökké választottak, onnantól számítható a Kutyasegély Alapítvány második korszaka, amelynek fő irányelve a sérült, elgázolt, lebénult kutyák mentése. Maga a gondozóhely is az egyik lebénult kutyánkról kapta a nevét: Shíva Menedékhely, amely Ercsiben található.

Vagera György

Az első és második szakaszban közös, hogy az elmúlt két évtizedben a felesleges és értelmetlen eutanázia ellen küzdöttünk és küzdünk jelenleg is. Nagyon kevesen merik bevállalni a sérült, lebénult kutyák nagyszámú mentését, hiszen energia- és költségigényes, valamint rengeteg lemondással jár.

Mi vezette az elhagyott, illetve sérült állatok intézményesített megsegítéséhez?

Mindig is érzékeny voltam szociálisan. Korán megtapasztaltam a kitaszítottság, eldobottság érzését, magam is rácsok mögött kezdtem. Kisgyerekként bekerültem először egy csecsemő-, majd nevelőotthonba, onnan pedig nevelőszülőkhöz. Huszonöt évet töltöttem a gyermekvédelem rendszerében. A pszichés deffektusok és traumák után kezdtem összeszedni magam, lediplomáztam, letettem két középfokú nyelvvizsgát. Kezdtem révbe érni, és megfogadtam, hogy amit a Jóistentől, vagy a sorstól kaptam, abból vissza kell adnom valamit az arra rászorulóknak. Küzdelmes út volt, és mindig azt az intézetben nevelkedett kisfiút láttam és látom a kidobott kutyában, amilyen én voltam. Ugyanazt élem át, amikor egy ilyen állatot felemelek, és a menedékbe viszek. Furcsa kettősség ez: megmentem őket, ugyanakkor megmentem azt a hétéves kisfiút is, akit otthagytak az intézetben. 

Vagera György

Milyen úton-módon kerülnek a gondozóhelyre a rászorult állatok? Bekerültek a köztudatba?

Igen, bekerültünk. Az állatbarátok körében országosan ismertek lettünk, tudják, hogy baleset esetén minket kell hívni. Vagy mi megyünk a helyszínre, vagy a sérült állatot hozzák az alapítványhoz. Ezek általában sürgősségi mentések, tehát tovább szállítjuk őket a kórházba, ahol megfelelő ellátásban részesülnek. Az állatbarát társadalomban már tudatosult, hogy a Kutya-Segélyszolgálat egyenlő a sérült kutyák mentésével.

Állami, vagy társadalmi támogatás nélkül az effajta intézmények aligha működhetnek. Hogyan látja, mennyire érzékeny a társadalom erre a tevékenységre, mennyire aktív az adakozó-, illetve támogatási kedv?

Pályázatok útján létezik és működik az állami támogatási rendszer, de az adók egy százalékából és a magánszemélyek, cégek adományaiból is tudunk gazdálkodni. Irigylésre méltó, hogy széleskörű támogatással dicsekedhetünk, de van hová költeni. Az állatgyógyászati költségeink a legmagasabbak: a beavatkozó műtétek, gyógyszerek, gyógytápok komoly pénzügyi forrást igényelnek. Mindemellett az sem elhanyagolható, hogy a semmiből létrehoztuk a Shíva Menedékhelyet, ahol az önkénteseket is beleértve húsz-huszonöt ember dolgozik. Idén közel negyven új helyet létesítettünk, ahol tudunk sérült kutyákat fogadni. A jelenleg nálunk ápolt százhetvenegy kutya fixen havi tizenöt-húsz millió forintot visz el. És ebben nincs benne a fejlesztésre fordítandó költség. (Itt jegyezném meg: köszönettel vesszük, ha valaki adója 1 %-ával támogatja a Kutyasegély Alapítványt! Minden jótékony adomány számít, jó helyre kerül.) 

Ha már szóba hozta a fejlesztést: milyen rövid-, illetve hosszú távú célt tűztek maguk elé?

Nagyon szeretnénk a meglévők mellett egy állatotthon hálózatot létrehozni, különös tekintettel a kelet-magyarországi régióra; jelenleg Budapesten, illetve Fejér megyében, Ercsiben vannak gondozóhelyek. Utóbbiban kettő is, közte a Shíva Menedék, ahol a sérült, lebénult kutyák találhatók. Jó lenne, ha ezek a teremtmények gyógyulásuk utáni örökbefogadással gazdára találnának – és itt hadd vonjak ismét párhuzamot: akár az intézeti gyerekek – és kiszabadulnának a rácsok mögül!  Azon dolgozunk, hogy a 2024-es év az Örökbefogadás Éve legyen.