Vágólapra másolva!
A NBA-ben szereplő New York Knicks korábbi legendás kosárlabdázója, Willis Reed nyolcvanéves korában meghalt.

A visszavonult játékosokkal foglalkozó National Basketball Retired Players Association szerint Reednek szívproblémái voltak, és ez okozhatta a kosaras halálát.

Reed teljes, tízéves NBA-pályafutását a Knicksnél töltötte, 1970-ben és 1973-ban bajnok lett a csapattal, mindkét döntőben őt választották a legértékesebb játékosnak (MVP).

Legemlékezetesebb pillanata, egyben a liga történetének egyik ikonikus jelenete az volt, amikor a Los Angeles Lakers elleni 1970-es döntősorozat mindent eldöntő, hetedik meccsén sérülten is pályára lépett - a hatodik mérkőzést fájó combja miatt kihagyta -,

s ugyan csak néhány pontot szerzett, de vezérletével a New York-i együttes 113-99-re megnyerte az összecsapást, így a klub történetében először elhódította a bajnoki címet.

Reed az 1969/1970-es szezonban az alapszakasz MVP-címét is kiérdemelte, az All Star-válogatottba hétszer választották be.

Willis Reed az NBA egyik legendája Forrás: Getty Images via AFP/2016 Getty Images/Bryan Bedder

Edzőként is irányította korábbi csapatát az 1977/1978-as idényben, majd egyetemi tréner lett, később pedig - az 1980-as évek végén - a Brooklyn Nets elődjét, a New Jersey Netst edzette. Beválasztották a Hírességek Csarnokába is.