Vágólapra másolva!

Pat Riley, a Heat edzője teljesen kiborult pénteken. Csapata otthon kapott ki 97-93-ra a Knickstől, amely együttest 1991 és 1995 között edzett minden idők egyik legnagyszerűbb és legeredményesebb szakvezetője. Mivel a vendégel 37, a hazaiak csak 16 büntetőt dobtak, Riley előjött a farbával - az összeesküvés-elmélettel.

"Gyűlölnek engem a bírók, s ennek a csapatom issza meg a levét. Megfeszülnek a pályán, de bármit is tesznek, a játékvezetők megakadályozzák őket a győzelemben" - dühöngött Riley a sajtóértekezleten, majd további szó nélkül kiviharzott a teremből.

Latrell Sprewell 30 pontos idénycsúccsal vezette a Knicks együttesét. Eddig 62 alkalommal csapott össze a Knicks és a Heat, s 42:20 az örökmérleg a New York javára.

Az Orlando három idegenbeli meccsén összesen 58 pont különbséggel maradt alul. Most hazatért a gárda, s minden dühét a Golden State csapatán töltötte ki: 26 pont különbséggel páholta el, pedig a torkát fájlaló Mike Miller nem is játszott a hazaiaknál. Játszott viszont Tracy McGrady, az NBA jelenlegi pontkirálya és Grant Hill - mindketten remekeltek.

Legutóbb november 29-én játszott otthon, a Conseco Fieldhouse-ban az Indiana Pacers, öt meccsből álló Csendes-óceán-parti körúton járt a csapat. Pénteken hazatért, és az egyéni szezoncsúcsot elérő Austin Croshere (17 pont) vezérletével legázolta a Denvert. Mérlege 17/5, messze a legjobb a keleti főcsoportban.

Eredmények:
Orlando Magic - Golden State Warrior 111-85
Legjobb dobók: McGrady 36, G. Hill 16, Burke 13, Garrity 12, Armstrong 11, ill. Jamison 25, Mills 12, Fortson 11

Indiana Pacers - Denver Nuggets 94-72
Ld.: Mercer 19, Croshere 17, J. O'Neal 12, Al Harrington 11, Artest 10, ill. Whitney 14, R. White 12, Howard és Hilario 10-10

Philadelphia 76ers - Phoenix Suns 91-99
Ld.: Iverson 22, MacCulloch 16, Buckner 14, Snow 13, ill. Marbury 28 (10 assziszt), Marion 25 (15 lep.), A. Hardaway 15, Joe Johnson 12

Toronto Raptors - Seattle Supersonics 79-91
Ld.: Hunter 21, Mo Peterson 18, Jermaine Jackson 10, ill. Payton 21, Radmanovic 15, D. Mason 14, Drobnjak és R. Lewis 12-12

Boston Celtics - Cleveland Cavaliers 115-100
Ld..: A. Walker 33 (11 lep., 10 assz.), Battie 24, Pierce 21, ill. R. Davis 42, Ilgauskas 18 (11 lep.), Palacio, Miles 13-13 (előbbi 10 lep.)

New Jersey Nets - Washington Wizards 79-65
Ld.: Jefferson 21, Martin 19, Harris 12, Kidd 11 (10-10 lep. és assz.), ill. Hughes 19 (10 assz.), Stackhouse 14, Jordan 12

Miami Heat - New York Knicks 92-97
Ld.: E. Jones 24, M. Allen 17, T. Best 14, C. Butler és B. Grant 12-12, ill. Sprewell 30, Ward 14, Houston 13, Kurt Thomas 10 (12 lep.)

Memphis Grizzlies - Houston Rockets 114-109 - hosszabbítás
Ld.: Gasol 29 (12 lep., 15/16 büntetőből), Jason Williams 25 (12 assz.), Person 21, Swift 11, ill. Francis 29, Mobley 25, Jao Ming 18 (15 lep.), Rice 16

Milwaukee Bucks - Portland Trailblazers 101-79
Ld.: Tim Thomas 25, Cassell 19 (10 assz.), A. Mason 16, R. Allen 15, Redd 11, ill. Randolph 17, D. Anderson 14, Stoudamire 12, Wells 10

San Antonio Spurs - Los Angeles Clippers 97-84
Ld.: Duncan 25 (18 lep., 6 assz., 4 bl.), Parker 22 (9 assz.), S. Smith és S. Jackson 10-10, ill. Olowokandi 20 (11 lep.), Q. Richardson 19, Brand 16 (14 lep.)

Los Angeles Lakers - New Orleans Hornets 82-98
Ld.: Mashburn 21 (11 lep.), B. Davis 18, Campbell és Alexander 14-14, ill. Sh. O'Neal 28 (10 lep.), K.Bryant 16

Ch. Gáll András