Vágólapra másolva!

A Washington Wizards fennállása mélypontjára jutott - már ami az egy meccsen szerzett pontok számát illeti. Persze a nagydöntős New Jersey Nets otthonában nem szégyen kikapni - no de mindössze 65 pontot szerezve?! Az edigi minimumrekord 67 pont volt, az is New Jersey-ben, tavaly. Egyszersmind védekezési csúcs is volt ez a Netsnek, soha nem engedélyeztek ilyen kevés pontot. Jason Kidd tripla duplát teljesített, 17 208 néző látta a meccset, ez csúcs ebben a szezonban a Continental Airlines Arenában, de még mindig nem telt ház.

Négyet bukott zsinórban a Philadelphia, a mostanit otthon, a finoman fogalmazva is rapszodikus Phoenixtől. Stephon Marbury végig Allen Iversont fogta, és 7/24-es pocsék dobóteljesítménybe hajszolta, de ez sem emésztette fel erejét: 28 pontot és 10 gólpasszt hozott össze.

"Pocsékul megy nekem a játék, 99 százalékban én vagyok a felelős a vesztő szériáért. Szerintem nem is kellene fizetést kapnom" - jelentette ki ritka önkritikával Iverson.

A Memphis viszont negyedik meccsét nyerte sorozatban, ez egy híján klubrekord, s azt jelzi, hogy a veterán, 70 éves Hubie Brown keze alatt kezd csapattá érni tehetséges fiatalok gyülekezete. Pau Gasol, a katalán zseni 29 pontot és 12 lepattanót gyűjtött, Wesley Person pedig a hosszabbítás befejezése előtt 35 másodperccel egy triplával vetett véget a 109-109-es döntetlennek, majd még két jó büntetővel pecsételte meg a Houston sorsát.

A vendégeknél Jao Ming ezúttal is jól játszott - de nem elég jól. A Grizzlies vezérkara remek marketingfogással "Jao Pau ellen" szlogennel harangozta be a meccset, a két óriás, a 226 centis kínai Jao Ming és a 215 centis spanyol Pau Gasol párharcára célozva. Mindezt azzal tetézték, hogy bejelentették: minden olyan nézőt ingyen engednek be a meccsre, aki legalább 7 láb (213 cm) magas. Egyetlen ilyen néző akadt.

A Memphis 0/13-as mérleggel kezdte a szezont, azóta viszont 6/5 a mutatója! Tony Parker, a Spurs 20 éves francia irányítója szerdán 32 pontos karriercsúcsot állított fel a Dallas legyőzése közben, pénteken pedig 22 ponttal és 9 gólpasszal járult hozzá a Clippers elleni sikerhez. Mégsem ő volt a mezőny legjobbja, hanem Tim Duncan: az óriás 25 pontot, 18 lepattanót, 6 gólpasszt és 4 blokkot tett be a közösbe.