A mérkőzés előtti nemzetközi sajtótájékoztatón Erdei azt mondta, hogy azért vállalta el az ütközetet, mert mindene a boksz. "Célom, hogy megnyerjem a meccset, és a saját súlycsoportomban újra a világ legjobbja lehessek."
Gracsovról tudni lehetett, hogy kick-bokszban is nagyon jó, minthogy 2005-ben, Szegeden világbajnokságot nyert. A 31 éves bunyós az MMA-t is kipróbálta, első profi bokszmeccsét 2007-ben vívta. Eddigi 14 meccséből tizenkettőt megnyert (nyocat KO-val), volt egy döntetlenje, egyszer pedig kikapott: tavaly novemberben a román világbajnok Lucian Bute tudta őt legyőzni 12 menetben.
"Ismerem, Erdeit, mindent tudok róla. Voltak már erős ellenfeleim, így állok elébe a szombati mérkőzésnek" - nyilatkozta a meccs előtt Gyenyisz Gracsov.
A találkozó győztese július 13-án a dominikai Edwin Rodriguez és az argentin Ezequiel Osvaldo Maderna találkozó nyertesével meccsel, a döntő tétje egymillió dollár.
A 38 éves Erdei korábban a WBC-nél és WBO-nál, valamint félnehézsúlyban és cirkálósúlyban is szerzett világbajnoki övet.
Az Erdei-Gracsov előtti meccs KO miatt idő előtt véget ért, így nemsokára kezdődik a magyar-orosz bokszpárharc.
Bevonultak a felek, Erdei ígéretéhez híven továbbra is a Republic Szállj el kismadár! dalára kocogott be a ringbe. Mint elmondta Madár, a tragikusan elhunyt Cipő tiszteletére is bokszol szombaton, aki "ott lesz vele a ringben".
Az orosz fejre támadt, de technikai képzettségben láthatóan meg sem közelítette Erdeit. Volt egy találata Gracsovnak, de Erdei kőkemény, romboló balegyenesekkel operálva aztán egyértelműen jobb volt. Az első menetet megnyerte Erdei.
Gracsov egy balhoroggal eltalálta Erdeit, de volt rá válasz. Egyértelműen hallani lehet a magyar drukkereket, talán ez is segíti a magyar bunyóst. Kicsit visszavett Erdei, talán fárasztani akarja az oroszt.
A harmadik menetben látni lehetett, hogy Erdei a hosszú kihagyás ellenére, továbbra is villámgyors mozgású. És sokkal pontosabb is. Sokkal robbanékonyabb és dinamikusabb Madár, Gracsov kapott is egy jobbhorgot tőle. Nem volt rossz magyar szempontból ez a harmadik menet.
Ringrozsdáról beszélni felesleges volt, mint látható. Egyre nyugodtabbnak tűnik Erdei, pontozásban vélhetően 4-0-ra vezet. Fél perccel a menet vége előtt jól megsorozta Gracsovot.
Szépen elhajol az ütések elől Erdei. Az oroszban is megvan az erő és nagyon igyekszik, de a magyar bunyóson abszolút nem lehet látni, hogy nyolc évvel idősebb. Sőt, ő néz ki fiatalabbnak, frissebbnek, fittebbnek a mozgása alapján.
Erdei nagyon jól védekezik, az orosz nem találja az ellenszerét. Majd váratlanul megsorozta Gracsovot, nem kérdés, ki a jobb. Kezdi felhúzni magát az orosz, de ez nem biztos, hogy célravezető lesz számára.
Gracsov most, a hetedik menetben tudja, hogy pontozással már nem nyerhet, ezért kockáztatnia kell. De fárad, lassul, Erdei viszont ugyanúgy állja a sarat, mintha most kezdődne a meccs. Gracsovot szabálytalanság miatt (lenyomta Erdei fejét) figyelmeztették. A magyar bunyós orra megsérült egy kicst, de ez vélhetően semmit nem fog befolyásolni.
"Hajrá, Zsolti!" - lehet hallani a nézőtérről, mintha csak hazai pályán versenyezne Erdei. A meccs képe nem változott, Madár a jobb, védekezésben és támadásban egyaránt. A menet végén egy pontos, erős ütéssel jelezte Madár a pontozóknak, hogy ő a jobb.
Gracsov teljesen lelassult, itt valami csodának kéne történnie ahhoz, hogy ne Erdei nyerjen. A kilencedik menetben nem sok minden történt, az orosz próbálkozásai eléggé esetlegesek. Az etap végére nagy adok-kapok alakult ki, de ettől még ez is Erdei menete volt.
Az utolsó menet izgalmas volt, Erdei meg akarta mutatni, hogy sokkal jobb az orosznál, akit jól elkent a végén. Láthatóan élvezte a meccset Madár, kétség sem férhetett a győzelméhez. Gracsov mentálisan, fizikálisan is remek bokszoló, de nem éri el Erdei Zsolt klasszis szintjét.
Az oroszt a nyakába vette edzője, és körbevitte, úgy örült Gracsov, mintha nyert volna. Erdei a kesztyűjét odaadta az első sorban drukkoló Albert monacói hercegnek.
Magyar szemüvegen át óriási meglepetés, de az orosz Gracsovot hozták ki győztesnek 2:1 arányban a pontozóbírók. Mi történt itt? Nagyon kíváncsiak vagyunk a magyarázatokra, nyilatkozatokra, mert látszólag Erdei iskolajátékot mutatott be Gracsov ellen.