A meghallgatás helyi idő szerint 11 órakor, magyar idő szerint 10 órakor kezdődik. Tegnap egy órát csúszott a kezdés a nagy médiaérdeklődés miatt.
A nyomozást vezető tiszt, Hilton Botha tegnap megpróbálta felvázolni, hogy hogy történt a gyilkosság, de Pistorius ügyvédje keresztkérdéseivel többször is alaposan összezavarta. Botháról közben kiderült, hogy bírósági ügy zajlik ellene gyilkossági kísérlet miatt, ugyanis még 2011-ben állítólag két másik társával úgy próbáltak meg megállítani egy kisteherautót, hogy a szolgálati autóból rálőttek. Az AFP hírügynökség szerint elképzelhető, hogy ezért elveszik tőle az ügyet.
A vádlott besétált a tárgyalóterembe. Ma talán időben kezdünk.
A rendőrség közölte: nem veszi el az ügyet Hilton Bothától.
A tévéseknek megengedték, hogy forgassanak, de csak felvéteről adhatják le a felvételeket, élőben nem.
Pistorius családja is a teremben van már, az apa és a báty is nyugodtabbnak tűnik, mint korábban. Közben vakuk villognak Pistorius körül.
Desmond Nair is a tárgyalóteremben. Ma csak fél órát csúszunk?
Hilton Botha nyomozó tiszt nincs a teremben, de Gerrie Nel, a vád képviselője közölte, hogy az épületben van, és folyamatos kapcsolatban vannak. A bíró megkérte, hogy kerítse elő, erre 15 percet kap.
Végre van egy kép Barry Roux-ról, Pistorius minden hájjal megkent ügyvédjéről is, aki a jogászok egybehangzó állítása szerint eddig tökéletesen védi a sportolót. Ezen a képen Oscar bátyjával, Carllal beszélget.
Miközben a bíróság várja Bothát, a Nike bejelentette, hogy felbontotta a szerződését Pistoriusszal. A sportoló a sportszergyártó cég arca volt, az egyik reklámnak ez volt a szlogenje: "Én vagyok a töltény a tárban."
Megérkezett Botha. Ma is komoly csúszás van.
A bíró megkérdezte Bothát, hogy az anyanyelvén határozottabban elő tudná-e adni a bizonyítékokat, mint ahogy tette tegnap angolul. "Egyes részeit igen" - válaszolt a nyomozó.
Nair bíró két dolgot kérdezett Bothától:
- Honnan volt az információja Pistoriusról, hogy korábban egy étteremben véletlenül elsütött egy fegyvert?
- Szerinte elmenekülne Pistorius, ha szabadlábra helyeznék?
Botha nyomozó
Botha visszavonta az állítását, és inkább a mostani ügyre koncentrálna.
A bíró most azt kéri számon a nyomozón, hogy miért nem ellenőrizték alaposabban a híváslistákat. Botha elismeri, hogy gyorsabban és pontosabban kellett volna zajlania a vizsgálatnak.
"Volt bejövő hívása vagy kapott üzenetet az áldozat hajnali 2 és 3 óra között?" - kérdezi a bíró a nyomozót.
"Nem tudom" - jön a válasz.
A vád képviselője, Gerrie Nel egy magazinban azt olvasta, hogy Pistorius és lánytestvére, Aimee közösen birtokol egy házat Olaszországban. A nyomozó ezt hozta fel egyik indoknak, hogy miért nem szabad elengedni a sportolót.
"Ismétlem, Oscar Pistoriusnak nincs másik háza, sem Olaszországban, sem máshol" - vág közbe Roux védőügyvéd.
"Nem az övé, de ő bérli, és évente négy hónapot tölt ott" - mondja Nel.
A bíró megköszöni Bothának, és elengedi. A nyomozó megkönnyebbülten ül le a többiek közé
Barry Roux kapja meg a szót, mosolyogva áll fel.
Roux szerint eddig egyetlen olyan bizonyítékot sem tudtak felmutatni, ami azt támasztaná alá, hogy szándékos emberölés történt. Eddig csak azt sikerült bizonyítani, hogy Pistorius és Steenkamp szerelmesek voltak egymásba.
"Katasztrófális hiányosságokkal rendelkeznek Botha bizonyítékai" - fogalmazott Roux.
Roux szerint az a tény, hogy Valentin-napon együtt akarták tölteni az éjszakát, nem azt bizonyítja, hogy nem szerették volna egymást.
Az pedig, hogy Steenkamp húgyhólyagja üres volt a boncolási jegyzőkönyv szerint, azt jelenti, hogy a nő nem Pistorius elől menekült a vécébe, hanem pisilni ment ki éjszaka.
Roux szerint nem kellett volna ahhoz kimenni a vécére, hogy Pistorius megölje a barátnőjét, az ágyban is megtehette volna.
Roux szerint az sem bizonyítható, hogy Pistorius tudta volna, hogy a vécéajtó be van zárva, azt gondolta, hogy egy betörő van bent. A sportoló ügyvédje szerint Botha nyomozó egyoldalúan tálalta az ügyet, és nem az igazságot akarja kideríteni.
A bíróság egy fél óra szünetet rendel el.
Egy tüntető a bíróság előtt egy táblával jelent meg, amelyre szabad magyar fordításban ezt írta: "Oscar, Reeva szabadon távozhatott?"
Mindenki visszatért a tárgyalóterembe.
Pistorius apja (középen) és Roux ügyvéd (jobbra)
Roux ügxvéd feklhívja a figyelmet arra, hogy Dél-Afrikában köztudottan nagy a bűnözés, azon belül is a betörések aránya, és bár Pistorius háza biztonságilag jól felszerelt, ez még nem jelenti azt, hogy oda ne tudnának betörni.
Roux szerint Botha nyomozó elismerte, hogy Reevkamp azért is zárhatta magára a vécéajtót, mert Pistorius elüvöltötte magát, hogy betörő van a házban. Az pedig, hogy levitte a lépcsőn, egyértelműen azt bizonyítja, hogy meg akarta menteni az életét.
Párbeszéd a vád és a védelem között:
- Miért zárná be magát egy betörő a vécébe?
- Pistorius nem tudta, hogy be van zárva az ajtó. Honnan tudta volna?
"Botha nyomozó előbb azt mondta, hogy a szemtanú, aki hallotta Pistoriusékat veszekedni, 600 méterre lakik tőlük, majd ezt 300-ra változtatta, később pedig közölte, hogy nem tudja pontosan. Most erre alapozunk?" - kérdezte Roux ügyvéd.
Roux azt is számonkéri a nyomozón, hogy tegnap azt állította: a golyók becsapódása arról árulkodik, hogy Pistoriusnak fel voltak csatolva a lábai, amikor lőtt (a sportoló az ellenkezőjét állítja).
"A ballisztikai vizsgálat eredményét még nem tudjuk, Bothának azt kellett volna felelnie a kérdésre, hogy ő nem szakértő, ezért nem tud válaszolni rá. Ezzel szemben ő bizonyítékként beszélt róla" - mondta Pistorius ügyvédje.
Botha tegnap azt is állította, hogy Steenkamp nem ült a vécén, amikor lelőtték, hanem állt, és el volt fordulva, szerinte "bujkáló pozíciót " vett fel. Roux szerint a nyomozónak erre sincs megdönthetelen bizonyítéka. De ha így is volt, az ügyvéd szerint a betörő elől is bujkálhatott.
Botha azt is mondta, hogy Steenkamp fel volt öltözve, amikor lelőtték. "És ez kizárja azt, hogy pisilni menjen valaki a vécére? Ismétlem, a húgyhólyagja üres volt."
Botha szerint a barátnőnek az ordibálásra ki kellett volna nyitnia a vécéajtót.
"Vészhelyzetben ilyet tenne egy nő? Nem hiszem" - reagált Roux.
Párbeszéd Nair bíró és Roux ügyvéd között:
- Nem lehet, hogy fél órával korábban pisilt Steenkamp?
- Nem, mert a húgyhólyagban egy cseppnyi vizelet sem volt.
- Nem lehet, hogy a sokk hatására pisilt be?
- De, ez elképzelhető. De mivel nincs szemtanúnk, sok minden elképzelhető.
Nair bíró szerint egy nagy veszekedés és ajtócsapkodás hallatszódhat távolról is, ahogy állították a "fültanúk".
"Na de 600 méterről?" - kérdezett vissza az ügyvéd.
A rendőrségi jelentés szerint az egyik tanú három lövést hallott, viszont egyértelműen négy volt, így ezt a vallomást nem kezelhetik bizonyítékként.
Roux szerint a vád a lehetséges dolgokra épít, a védelem pedig a tényekre.
Roux szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a krikettütőt Pistorius másra is használta volna, mint hogy betörte vele a vécéajtót. A rajta található vér a padlóról került rá.
Helyi médiaértesülés szerint délután a rendőrség sajtótájékoztatón bejelenti, hogy elveszi az ügyet Botha nyomozótól.
Roux szerint semmi indítéka nem volt megölni Pistoriusnak a barátnőjét, és a rendőrség sem talált semmi okot a gyilkosságra.
A sportoló elsírta magát.
Roux szerint Pistoriusnak tiszta a múltja. Egyszer valóban mondta azt egy focistának féltékenységből, hogy eltöri a lábát, de az ügyvéd szerint ez csak egy kicsúszott mondat volt, mindenki mond ilyeneket, mégsem gondolja komolyan.
Félbeszakadt a meghallgatás, állítólag valami történik a tárgyalótermen kívül. A bíró fenyegetésről beszélt.
Csak néhány percet állt a meghallgatás, egy testőr súgta a bíró fülébe, hogy "veszély van", de a biztonságiak nem találtak kint semmit és senkit, így folytatódik a tárgyalás.
A bíró szerint az egyik ok, amiért nem akarják kiengedni Pistoriust, hogy ne próbálja meg befolyásolni a tanúkat. Az ügyvéd szerint igazságtalan ilyen indokkal bent tartani valakit.
A bíró szerint komoly felháborodását váltana ki a társadalomban, ha szabadlábra helyeznék Pistoriust.
"Egy részében. Egy másik része pedig akkor háborodna fel, ha nem engednék ki" - reagált Roux ügyvéd.
Rövid szünet következik
A vád képviselője, Nel szerint jogilag szinte mindegy, hogy a barátnőjét vagy egy betörőt akart megölni.
"Úgy döntött, hogy lelövi azt, aki a vécében van. Miért kellene elengedni egy gyilkost?"
"Két ember volt a házban, egy túlélte az esetet, és előadta az ő verzióját. A pisztoly és a mobiltelefon el fogja árulni, hogy hazudik-e. A tusoló előtt a kilépő szőnyegen volt mindkettő" - fogalmazott Nel. De hogy ezzel mit akart mondani?
Ezt a kérdést is Nel tette fel. Jogosan.
A két telefont nem a vécében, hanem a fürdőben találták meg a tusoló mellett. Az egyik Pistorius telefonja volt.
"Miért hagyta kint a zuhanyzó mellett, és mit keresett nála a sportoló mobilja?" - tette fel újabb kérdéseit Nel, a vád képviselője.
A védelem szerint ha valaki szándékosan gyilkol, akkor utána nem dobja el a fegyvert, és kezd el sírni, ahogy Pistorius tette.
"Egy emberölés után bárkinek lehet lelkiismeret-furdalása, ez egy normális emberi reakció" - reagált a vád.
A nyomozó tegnap azt mondta, hogy amikor hajnalban megérkezett a helyszínre Pistorius bátyja és ügyvédje, akkor egyből elkezdtek keresni egy memóriakártyát.
"Miért volt ennyire fontos nekik? - jön az újabb kérdés Neltől, majd hozzáteszi, hogy Pistorius egy gazdag ember, lehet, hogy köze van a két dolognak egymáshoz, szerinte az off shore-számlái miatt kellett a memóriakártya.
Nel szerint Pistorius nem bánta meg, amit tett. "Ki akar menni, és ugyanúgy élni az életét, mintha mi sem történt volna?"
Nel azt is nehezményezi, hogy Pistorius nem szóban mondta el a vallomását, hanem egy nyilatkozatot olvastatott fel az ügyvédjével.
"Bármilyen hazugságot le lehet írni egy lapra, azt nem lehet hazugságvizsgálatnak alávetni" - mondta.
Nel szerint lehetetlen, hogy Pistorius kétszer is elment az ágy mellett, és nem vette észre, hogy a barátnője nincs az ágyon.
Szerinte ilyenkor az a normális reakció, ha megkérdezi tőle, hogy: "Reeva, Reeva, te nem hallottál valami zajt?"
Pistorius azzal védekezett, hogy a lábai nélkül védtelennek érezte magát, ezért fogta a pisztolyát, és lőtt.
"Védtelennek érzed magad, és berontasz egy fürdőszobába, ahol egy betörő van? Nem logikus" - véli a vád.
"Nem is értem, miért beszélünk önvédelemről, amikor fegyvert vett magához, és bement a fürdőbe gyilkolni" - teszi hozzá Nel, szerinte Pistorius nem csak ártalmatlanná akarta tenni a "betörőt", ugyanis tudta, hogy annyira kicsi a vécé, hogy biztosan el fogja találni azt, aki bent van.
Nel szerint elég lett volna egyet lőni, ha csak rá akar ijeszteni a betörőre, vagy meg akarja védeni magát és a barátnőjét.
A tanú eskü alatt vallotta, hogy veszekedést és sikolyt hallott a házból.
"Azt feltételezzük, hogy hazudik? Vagy az csak véletlen egybeesés, hogy dulakodást és sikoltozást hall, majd Reeva Steenkampet megölik?" - teszi fel az újabb kérdést Nel.
Vége a meghallgatásnak. Folytatás pénteken, helyi idő szerint reggel 10 órakor.