Vágólapra másolva!
Az igazságügyi minisztérium vádat emelt a korábbi nehézsúlyú bokszoló, a montenegrói Goran Gogić ellen, aki több mint egy milliárd dollár értékű kokaint csempészett az Amerikai Egyesült Államokon keresztül.

A 43 éves Gogić ellen az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb drogfogása után emelt vádat egy New York-i esküdtszék. A korábbi nehézsúlyú ökölvívót vasárnap este tartóztatták le, amikor megpróbált felszállni egy Miamiból Zürichbe tartó járatra.

Gogić ellen három rendben emeltek vádat a tengeri kábítószer-ellenes törvény megsértése miatt - valamint további egy rendbeli összeesküvés miatt. A négy vádpont mindegyike legalább 10 év börtönbüntetést vonhat maga után.

2019 júniusában foglalták le az egy milliárd dollár értékű kokaint Forrás: NurPhoto via AFP/Bastiaan Slabbers

Gogić és a bandája Kolumbiából Európába csempészték a kábítószert az amerikai kikötőkön keresztül. A bírósági dokumentumok szerint az egykori ökölvívó a logisztikáért felelt, és szorosan együttműködött a hajók legénységével, valamint a kolumbiai csempészekkel és az európai kikötők munkásaival.

Gogić akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, miután három évvel ezelőtt azzal vádolták meg, hogy teherhajókon több mint 22 tonnányi kokainnal kereskedett Philadelphiában.

Gogić Németországban kezdte meg profi ökölvívó karrierjét. Edzője a híres Fritz Sdunek volt, aki korábban Kovács "Kokó" Istvánt és a Klicskó fivéreket is edzett. A montenegrói bokszoló 27 mérkőzésen 21-szer nyert, négyszer kikapott, kétszer pedig döntetlenre végzett.

Az egykori bunyós utoljára 2012 júliusában lépett ringbe, amikor Németországban legyőzte a kevéssé ismert román bokszolót Liviu Ungureanut.