Vágólapra másolva!
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója azt mondta, több szempontból is nagyon fontos meccs volt a csütörtöki, Fiorentina elleni a Konferencia-liga csoportkörének utolsó fordulójában, s az 1-1-es döntetlen és a továbbjutás után megkönnyebbülést éreztek.

Veretlenül továbbjutás az Európa-liga szintű csoportból

A Ferencváros első magyar csapatként zárt egy csoportkört veretlenül az európai porondon, Orosz Pál szerint ez nagy fegyvertény. Hangsúlyozta: a nyáron kezdődött nemzetközi sorozatban 12 mérkőzésen mindössze egyszer kapott ki a csapat, a csoportban pedig egyszer sem, ráadásul a Fiorentina és Genk ellen egyszer sem játszottak hátrányban.

Orosz Pál az FTC Zrt. vezérigazgatója Fotó: Polyák Attila - Origo

"Ez egy nagyon nehéz csoport volt. Azt merem mondani, hogy Európa-liga szintű, s abból sem egy gyengébb. A Fiorentina és a Genk sokszoros költségvetésből tud dolgozni, mint mi. Nagyon fontos volt, hogy jól szerepeljünk, nemcsak azért, hogy megfelelően tudjuk képviselni a magyar klublabdarúgást, hanem magunk miatt is.

- mondta Orosz Pál.

Az FTC két egymást követő évben szerepelhet tavasszal is a nemzetközi porondon, a vezérigazgató szerint ez nagyon sokat lendít az egyesület megítélésén.

"Másképp tekintenek ránk, másképp szólnak hozzánk, másképp viselkednek velünk"

- mondta Orosz Pál, felidézve, hogy amikor 2010-ben elkezdték felépíteni a csapatot, nagyon mélyen voltak, financiálisan és sportszakmailag is nagy utat jártak be.

"Eljutottunk ide, és nem szeretnénk itt megállni" - jelentette ki.

A Ferencváros egyre nagyobb tisztelet vív ki magának Európában Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Senki sem akarja a Fradit ellenfélnek

Az FTC a hétfői, nyoni sorsoláson az Európa-liga harmadik helyezettjei közül kap majd ellenfelet a tavaszi folytatásra, a párharc tétje a 16 közé jutás lesz.

"Nincs ideális ellenfél, de az FTC sem az a többieknek"

- fogalmazott a sportvezető, emlékeztetve arra, hogy a múltban már többször is sikerült áthidalniuk a financiális különbségeket. Most is alaposan fel kell majd készülni "és a pályán nem szabad azzal foglalkozni, hogy a riválist hogy hívják".

Orosz Pál szerint nehéz megmondani, hogy meddig juthat el az együttes a Konferencia-ligában, ez függ az ellenféltől és attól is, hogy a sérültek hogyan tudnak visszatérni. Az azonban tény - mondta -, hogy a csoportban kétszer is döntetlent játszottak az idei döntős Fiorentinával.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a Fradi 12 nemzetközi meccsel többet játszott, mint hazai riválisai, azaz intenzív időszak van a csapat mögött, ez igénybe vette a játékosokat fizikailag és mentálisan is, talán ennek is tudható be, hogy az OTP Bank Ligában a közelmúltban voltak nehezebb mérkőzéseik.

Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke Fotó: Csudai Sándor - Origo

A tavaszi folytatással kapcsolatban Orosz Pál idézte Kubatov Gábor klubelnököt, miszerint "az FTC mindig mindent meg akar nyerni", fontos a bajnokság és a Kl is.

A Konferencia-liga egy csodálatos utazás, egy nagy kaland minden játékos számára"

- mondta, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi porond jó lehetőség lehet a futballisták és a klub számára is a jövőbeli ajánlatok kapcsán.

Az esetleges téli átigazolásokkal kapcsolatban Orosz Pál azt mondta, lesz változás, de nem lesz akkora a mozgás, mint korábban. Ahogy fogalmazott: a játékosok nagy leterheltsége miatt, az esetleges sérülések megoldására gondoskodni kell a megfelelő pótlásokról, s ezért mindent meg is tesznek majd.