Vágólapra másolva!
Lipcsei Péter, a Ferencváros fiókcsapatának, az NB II-es Soroksárnak az edzője a Ripostnak adott interjúban elmondta, hogy a Fradi korábbi játékosának, Vincze Ottónak a fia is rendkívül tehetséges játékos, akinek van esélye felkerülne az FTC felnőttcsapatába.

Lipcsei Péter, a Ferencváros legendás játékosa 13 éve dolgozik a Soroksár csapatánál. A Fradi pályára lépési klubrekordere nem arra törekszik, hogy csapatával felküzdje magát az élvonalba, sokkal inkább az FTC felnőttjei számára nevel reménységeket.

Lipcsei Péter remek munkát végez Soroksáron Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

„E cél érdekében már a január harmadikai alapozás megkezdése előtt

– mondta Ripostnak Lipcsei Péter, aki utalt rá, hogy korábban így volt ez Pászka Lóránd esetében, akit ő fedezett fel a gyulai NB III-s együttesben. Az erdélyi születésű fiatalembert a szárnyai alá vette, azóta pedig a Fradi-felnőttben focizik, míg ifjabb Lisztes Krisztián szintén a soroksáriaktól kapott behívó parancsot az A-együtteshez.

"Halmai Ádám járt már az FTC-felnőttel ausztriai edzőtáborozáson, éppen ott sérült meg, balszerencsés módon egy fejelést követő talajfogáskor a térdszalagjai elszakadtak. Megműtötték, ismereteim szerint márciusban lesz hadra fogható – folytatta Lipcsei Péter, aki Vincze Ottó 22 éves fiát, Ádámot is edzi Soroksáron.

Vincze Ottó (balra) és Hajdu Attila, az 1995-ös BL-szereplő Fradi hősei Forrás: Sport TV

„Ádámra győri időszaka során figyeltem fel.

Egészen más szerepkörben játszik, mint az édesapja, aki a középpályán szerepelt, míg a fia nálam balhátvéd. Kemény, rámenős védő, de sokat kell még fejlődnie. Gyakoroltatom vele a felfutásokat, beadásokat, elvégre nemcsak a védőfeladatot illik jól ellátni, de a támadások segítése is elvárt.

Javítania kell néhány dolgon, így tudnia kell, hogy a keménység nem azonos a túl vehemens belemenéssel" - tette hozzá Lipcsei, aki úgy tudja, a Fradi felnőttcsapatához hamarosan újabb 3-4 soroksári fiatal mehet edzésre.