Vágólapra másolva!
A 2023-as évben rengeteg emlékezetes dolog történt a labdarúgás világában, a szívünkhöz nyilván a magyar válogatott áll legközelebb, amely veretlenül zárta a naptári évet és csoportelsőként jutott ki a jövő nyári németországi Európa-bajnokságra. A gyönyörű pillanatok mellett azonban rengeteg olyan dolog is történt, amiknek nem lenne szabad megtörténnie a futballpályán. A teljesség igénye nélkül említhetnénk a korábbi Fradi-játékos, Busai Attila esetét, aki egy harmadosztályú bajnoki után lefejelte, majd megütötte a játékvezetőt; de ott van mellette a sorban José Mourinho, az AS Roma edzője is, aki a Budapesten elveszített Európa-liga-döntő után olyan keményen nekiment a bírónak, hogy az eset után még az olasz szurkolók is feljogosítva érezték magukat arra, hogy megverjék a meccset vezető Anthony Taylort a ferihegyi reptéren. A következő összeállításunkban mutatjuk a 2023-as év legnagyobb focibotrányait.

Bántalmazott barátnő – Mason Greenwood botránya Manchesterben

Augusztus végén a Premier League-ben szereplő Manchester United közleményben tudatta, hogy Mason Greenwood, a csapat angol válogatott támadója nem lép többet pályára a klub színeiben.

Tavaly januárban bombaként robbant a hír, hogy Mason Greenwoodot letartóztatta a rendőrség családon belüli erőszak és bántalmazás gyanújával. Mindezzel korábbi barátnője vádolta meg. A 21 éves angol csatárt a klubja felfüggesztette, óvadék ellenében pedig a bíróság szabadlábra helyezte.

Greenwood Madridban építheti újra a pályafutását Forrás: NurPhoto via AFP/DAX Images

Bár az első tárgyalást 2023. november 27-re írták ki, az angol támadó fellélegezhetett, ugyanis a manchesteri rendőrség idén februárban bejelentette, hogy minden vádat ejtenek vele szemben. Az angol válogatott támadót azonban nem vették vissza a csapatba addig, amíg a Manchester United le nem folytatta a saját belső vizsgálatát. Miután ez lezárult, a klub honlapján megjelent közleményből kiderült, hogy

Greenwood egészen elképesztő bohózat miatt nem lép pályára többet a Manchester Unitedban.

A klub terve ugyanis az volt, hogy Greenwoodot visszahívja az első csapathoz. Azonban a Manchester United vezetői meggondolták magukat, ugyanis az erőszakkal vádolt játékos visszatérése miatt néhányan még a felmondást vagy a sztrájkot is fontolgatták.

Greenwood ezután a spanyol bajnokságban szereplő Getafe csapatához került kölcsönbe, az első La Liga-meccsén aztán az Osasuna drukkerei "Halál Mason Greenwoodra!" rigmussal fogadták.

Lapozzon, cikkünk a következő oldalon folytatódik!