Vágólapra másolva!
A 2023-as évben rengeteg emlékezetes dolog történt a labdarúgás világában, a szívünkhöz nyilván a magyar válogatott áll legközelebb, amely veretlenül zárta a naptári évet és csoportelsőként jutott ki a jövő nyári németországi Európa-bajnokságra. A gyönyörű pillanatok mellett azonban rengeteg olyan dolog is történt, amiknek nem lenne szabad megtörténnie a futballpályán. A teljesség igénye nélkül említhetnénk a korábbi Fradi-játékos, Busai Attila esetét, aki egy harmadosztályú bajnoki után lefejelte, majd megütötte a játékvezetőt; de ott van mellette a sorban José Mourinho, az AS Roma edzője is, aki a Budapesten elveszített Európa-liga-döntő után olyan keményen nekiment a bírónak, hogy az eset után még az olasz szurkolók is feljogosítva érezték magukat arra, hogy megverjék a meccset vezető Anthony Taylort a ferihegyi reptéren. A következő összeállításunkban mutatjuk a 2023-as év legnagyobb focibotrányait.

Megütötte és lefejelte a bírót a korábbi Fradi-játékos

Április végén botrányos véget ért a BKV Előre és a Kisvárda II harmadosztályú bajnokija. A hazaiak három játékosát és vezetőedzőjét is kiállította a játékvezető, akit a lefújást követően a korábbi ferencvárosi játékos, Busai Attila megütött és lefejelt.

Busai Attila korábban a Fradiban is megfordult Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az eset után a BKV Előre csapatánál azt állították, hogy Büki Gábor játékvezető folyamatosan provokálta a hazai játékosokat beszólásaival, kritizálta őket játékuk miatt. Busai hiába ment be a játékvezetői öltözőbe elnézést kérni a tetteiért, ez az MLSZ illetékeseit sem hatotta meg, ugyanis 2023. április 25. napjától kezdődően minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől hat évre szóló eltiltást kapott.

Lapozzon, cikkünk a következő oldalon folytatódik!