Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén az MTK Budapest hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Zalaegerszegi TE együttesét.

Az újonc MTK az előző öt bajnokiján mindössze egy pontot szerzett, a kupagyőztes és legutóbb Kisvárdán nyerő ZTE azonban így is mögötte, a 10. helyen állt a tabellán, így mindkét gárda a kiesés elől próbált tovább menekülni. Péntek estére megérkezett a nagy felhőszakadás az Új Hidegkuti Nándor Stadionba is, így szakadó esőben, vizes pályán rendezték az összecsapást.

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, amikor a 7. percben Antonio Mance 30 méterről leadott erős lövését ütötte ki a korábbi csapata ellen védő Demjén Patrik. Az MTK először a 20. percben veszélyeztetett, amikor

Nemanja Antonov szólóját követően Varju Benedek lőtt hét méterről a felső lécre.

Fél óra után Mance beadásából Huszti András lőhetett volna a rosszul kimozduló Demjén mellett a kapuba, de a labda mellé szállt. Az első félidő hajrájában mindkét félnek volt ígéretes támadása, de gól nem született, így 0-0-val vonulhattak szünetre a csapatok.

A második játékrészben is nagy iramban folytatódott a meccs, amit egyre jobban befolyásolt a nagyon intenzív eső. Ubochioma Meshack beállásával még jobban feljavult a Zalaegerszeg támadójátéka, és több helyzetet is kialakítottak a vendégek.

A 60. percben mégis az MTK szerzett vezetést: egy szöglet után Kocsis Gergő csúsztatott a kapuba.

A védőről épp az a Sztefanosz Evangelu maradt le, akinek a bokájára pár perccel korábban vétlenül rátaposott Kovács Máté, és emiatt sokáig a földön maradt.

A 73. percben aztán úgy tűnt, góllá érik a ZTE nyomása: Huszti jobb oldali beadását Mance bólintotta a kapufára, ahonnan befelé pattant a labda, Demjén már a gólvonal mögül ütötte ki azt (a kapus karja bele is sérült a mentésbe). Azonban

hosszas videózás követte a jelenetsort, és noha bent volt a labda és les sem volt, érvénytelenítette a játékvezető a találatot,

mert Mance fejesénél a lefejelt labda hozzáért a horvát támadó karjához.

Nem sokkal rá

így aztán egy MTK-gól lényegében eldöntötte a meccset:

a nagy védelmi hiba után kiugró Bognár István lövését még védte Dombó Dávid, a kipattanót Bognár középre passzolta, a továbbra is lemaradt védők mellett pedig

Khaly Thiam a szinte üresen maradt kapuba gurított.

A hajrában hiába támadtak szinte végig a vendégek, a szépítés sem jött össze. A 90. percben pedig úgy tűnt, összejött, miután egy szöglet után

Olekszandr Safronov fejesét a felvételek alapján a gólvonal mögött fogta csak meg Demjén, de a játékvezető a videózás után sem adta meg a találatot.

Így maradt a 2-0, a sikerével az MTK megszakította a szeptember vége óta tartó nyeretlenségi sorozatát, és (átmenetileg) az ötödik helyre lépett előre, míg a ZTE a Mezőkövesd diósgyőri pontszerzése esetén a forduló végére a kiesőzónába is visszacsúszhat.

1. félidő
44András Huszti
17Mátyás Kovács
2. félidő
93Nemanja Antonov
79Bence Bedi
78Richie Ennin
78Khaly Thiam
74Rajmund Molnár
65Máté Sajbán
62Mátyás Kovács
62Benedek Varju
60Nemanja Antonov
60Gergő Kocsis
46Gergely Mim
Összeállítások
MTK Budapest3-4-2-1
ZTE FC3-4-1-2
Football Pálya
70
Meshack
Ubochioma
32
Sinan
Medgyes
30
Todor
Todoroski
14
Barnabás
Kovács
10
Yohan
Croizet
21
Dániel
Csóka
19
Antonio
Mance
18
Bojan
Sankovic
17
András
Huszti
9
Máté
Sajbán
6
Gergely
Mim

MTK Budapest

Kezdők
1Patrik Demjén
7Zoltán Stieber
8Dániel Zsóri
11Ákos Zuigéber
15Márk Kosznovszky
17Nikolas Spalek
24Dániel Vadnai
27Patrik Kovács
28Ádám Miknyóczki
30Barnabás Biben
13Gergő Rácz
29Rajmund Molnár
74
2Benedek Varju
62
3Nemanja Antonov
93
60
10István Bognár
16Bence Végh
20Mátyás Kovács
62
17
21Gergő Kocsis
60
22Viktor Gey
23Khaly Thiam
78
25Tamás Kádár
9Richie Ennin
78
Cserék

ZTE FC

Kezdők
70Meshack Ubochioma
32Sinan Medgyes
30Todor Todoroski
14Barnabás Kovács
10Yohan Croizet
21Dániel Csóka
19Antonio Mance
18Bojan Sankovic
17András Huszti
44
9Máté Sajbán
65
6Gergely Mim
46
1Dávid Dombó
27Bence Bedi
79
8István Soltész
7Josip Spoljaric
5Bence Várkonyi
4Zoran Lesjak
95Márton Gyurján
41Stefanos Evangelou
33Oleksandr Safronov
97Dániel Németh
80Milán Klausz
77Szabolcs Szalay
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 32 22 5 5 78-30 48 71
GY
D
GY
GY
V
I
2.
Paksi FC 32 16 9 7 49-41 8 55
V
V
GY
D
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 32 14 8 10 56-34 22 52
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
DVTK 32 12 12 8 50-56 -6 44
D
GY
D
V
GY
I
7.
MTK Budapest 32 12 13 7 42-61 -19 43
D
GY
V
V
V
I
8.
ZTE FC 32 12 13 7 53-58 -5 43
V
D
GY
GY
D
I
9.
Kecskeméti TE 32 12 14 6 43-44 -1 42
V
GY
D
D
GY
I
10.
Újpest FC 32 11 17 4 45-65 -20 37
V
V
V
GY
V
I
Teljes lista