Vágólapra másolva!
A nemrég még a focivilág legnagyobb tehetségeként, egyenesen a Lionel Messi utódjának kikiáltott Ansu Fati az idei nyári átigazolási időszak utolsó napján nagy meglepetésre a Premier League-ben szereplő Brighton együtteséhez igazolt kölcsönben. Bár a szerződés a hírek szerint nem tartalmaz vételi opciót - így lehet még visszaút számára -, ráadásul a spanyol válogatott az utolsó hónapokban már nem is sok lehetőséget kapott a katalán sztárcsapatban, azért így is sok Barca-szurkoló állt értetlenül a transzfer előtt. Ansu Fati esete azonban közel sem egyedi az akadémiájára, a híres La Masiára oly nagyon büszke Barcelonánál. A katalánok számos fiatal és nagy tehetségnek induló játékost süllyesztettek el az elmúlt években.

Az új Lionel Messiként indult, elképesztő rekordokat döntött

A még mindig csak 20 éves Ansu Fatit már

2019-ben és 2020-ban is jelölték a rangos Golden Boy-díjra, első évben hatodik, a következő évben második helyen végzett.

A Bissau-Guinea fővárosában, Bissauban született játékos - aki már hatéves korában a spanyolországi Herrera városába költözött családjával - 2010 és 2012 között a Sevilla akadémiájának tagja volt, majd innen került Barcelonába.

Innen pedig nem volt megállás, sorra döntögette a rekordokat, amelyeket még felsorolni is nehéz:

- A Barcelona történetének második legfiatalabb játékosaként lépett pályára 16 évesen és 298 naposan 2019. augusztus 25-én a Real Betis ellen 5-2-re megnyert spanyol bajnokin.

- Augusztus 31-én az Osasua ellen (2-2) megszerezte az első gólját, ezzel

ő lett a csapat történetének legfiatalabb gólszerzője, egyben a harmadik legfiatalabb, aki valaha is gólt szerzett a spanyol élvonalban.

- Szeptember 14-én újabb rekordot írt át: először volt kezdő bajnoki mérkőzésen és kevesebb, mint 2 perc alatt megszerezte a második gólját, majd öt perccel később egy gólpasszt is a Valencia CF elleni mérkőzésen. Ezzel ő lett a Barcelona és a spanyol élvonal legfiatalabb játékosa, aki egy meccsen gólt lőtt és gólpasszt is jegyzett.

- Szeptember 17-én pályára lépett a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-meccsen, éppen Lionel Messi váltva, ezzel egy újabb rekordot állított fel, ő lett a Barcelona legfiatalabb játékosa, aki pályára lépett a legrangosabb kupasorozatban.

- December 10-én egy újabb rekordot állított be: 17 évesen és 40 naposan ő lett a Bajnokok Ligája legfiatalabb gólszerzője, a ghánai Peter Ofori-Quaye-t előzte meg.

Ansu Fati elképesztő rekordokat döntött meg a Barcelonánál Forrás: NurPhoto via AFP/Urbanandsport/NurPhoto/Urbanandsport

- 2020-ra is maradtak még megdönthető rekordok. Január 9-én a Szuperkupában is bemutatkozott, így ebben a kupasorozatban is legfiatalabbként debütált, 17 évesen és 70 naposan.

- Február 2-án újra a legfiatalabb játékos lett, aki egynél több gólt lőtt egy bajnoki mérkőzésen, ezt a rekordot az Levante UD elleni 2-1-s mérkőzésen állította be.

- Végül, de nem utolsó sorban szeptember 3-án debütált a spanyol felnőtt válogatottban a Németország elleni idegenbeli 1-1-es mérkőzésen. Ezzel ő lett a válogatott történelmének harmadik legfiatalabb játékosa, 17 évesen és 308 naposan. Szeptember 6-án azaz 3 nappal később először lépett kezdőként pályára, majd

a 32. percben megszerezte első gólját, 17 évesen és 311 naposan az Ukrajna elleni hazai 4–0-ás mérkőzésen, és ezzel a spanyol válogatott legfiatalabb gólszerzője lett. Juan Errazquin Tomás (18 év és 344 nap) 95-éves rekordját írta felül.

Megállították a súlyos sérülések

Ezekből is látszik, miért gondolta mindenki joggal, hogy Lionel Messi utódja lesz. Persze igazságtalan lenne nem megemlíteni, hogy a felfelé ívelő karriert egy súlyos sérülés is megtörte. Ansu Fati ugyanis november 7-én a Real Betis elleni bajnoki első félidejében térdsérülést szenvedett. A klub akkori közleménye szerint a bal térde belső oldalán található meniszkusza sérült meg, knappal később megműtötték.

Ekkor a katalán klub körülbelül négy hónapra jósolja a felépülési idejét. Viszont csak 2021. augusztus 5-én, kilenc hónap sérülés után végzett újra egyéni edzést.

Pár héttel később, augusztus 24-én már a csapattal edzett, és ettől az idénytől megörökölte Lionel Messi legendás 10-es mezszámát

Ansu Fati többször bajlódott sérüléssel Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Szeptember 26-án azaz 10 hónap és 19 nap kihagyás után jött el a nagy pillanat, ismét visszatért a pályára a Levante UD elleni (3-0) bajnoki mérkőzésen.

Fati utolsó pillanatokban megszerezte a találkozó utolsó, é egyben az idénybeli első gólját. Október 20-án további hat évre, azaz 2027-ig meghosszabbították a szerződését, mely 1 milliárd eurós kivásárlási záradékot tartalmazott.

Ezt követően azonban jöttek az újabb sérülések, a térdével is voltak problémái, majd combhajlítóizom-szakadást szenvedett. Ezt követően kezdte visszanyerni a formáját, a gólok és a gólpasszok is érkeztek, de a 2022/23-as idény végén már csak szinte csereként kapott lehetőségeket, volt, hogy mindössze pár percet játszott. A jelenleg is zajló szezonban

az Angliába igazolása előtt sem változott a helyzet, a Getafe, a Cádiz CF és Villarreal ellen is csak csereként bizonyíthatott perceket, gólt nem is szerzett.

Ennek ellenére némiképp meglepő döntés volt, hogy a klub kölcsönadta a Brightonnak az utóbbi évek egyik, ha nem a legnagyobb tehetségét.

Igaz, mint azt már említettük, kivásárlási opció nélkül, így akár jól is elsülhet a dolog. Bár ez közel sem biztos, mivel az elmúlt években számos olyan játékos tűnt el a "süllyesztőben", akikről azt gondolták a katalán klubnál - na meg a labdarúgás világában is - hogy évekig a csapat sztárjai lehetnek.

Jöjjenek a játékosok, akik intő példák lehetnek Ansu Fati számára: