Ha volt olyan játékos a labdarúgás világában, akitől mindenki azt várta, hogy végre kitörjön az Bojan Krkic volt. A szerb felmenőkkel rendelkező, de már a spanyolországi Linyolában született játékos volt az egyik legígéretesebb focista, aki valaha kilépett a La Maisáról.
Vannak történetek, amelyek szerint Bojan több mint 9000 gólt szerzett ifjúsági pályafutása során.
Bojan Krkic elképesztő gólszerzési képességével és kivételes cselezőkészségével tűnt ki, nem meglepő módon őt is Lionel Messi katalán változatának tekintették.
Bojan és Messi is egy szezont játszott a Barcelona B csapatában, Krkic egyetlen szezonjában Bojan majdnem kétszer annyi gólt szerzett (2006–2007, 22 meccs, 10 gól), mint Messi (2004–2005, 22 meccs, hat gól).
Akkoriban Bojan lett a Barca legfiatalabb játékosa is, aki hivatalosan debütált Liga-mérkőzésen, ami korábban Messi rekordja volt. Néhány azt is mondták, hogy Bojan végül jobb lesz Messinél. Azóta tudjuk, ez nem így lett.
Szinte minden évben arról cikkezett a sajtó, hogy ez lesz az az év, amikor Bojan kitör. Viszont inden évben ugyanaz volt az eredmény: csalódás. Pedig Bojannak minden lehetősége megvolt, hogy ragyogjon. Többek között Messi, Xavi Hernández, Andres Iniesta mentorálása elégnek tűnhetett volna. Arról nem is beszélve, hogy olyan kiváló edzők voltak a tanárai, mint Frank Rijaard, majd Pep Guardiola.
Pep rengeteg lehetőséget adott Bojannak a bizonyításra, de ő igazából soha nem bizonyított. Guardiola végül úgy döntött, hogy Bojan ideje lejárt
- 104 mérkőzésen azért 26 gólig eljutott a támadó a Barcában -, és 2011-ben AS Romához "küldte", hogy Luis Enrique mellett megpróbálja megújítani karrierjét.
Azóta tudjuk, hogy ez igazán soha nem sikerült. Többek között az AC Milan, az Ajax, a Stoke City FC, a Mainz, a Deportivo Alavés, a kanadai Montreal és a japán Vissel Kobe együttesében is megfordult,
de mindössze egyetlen csapatban, a Stoke Cityben volt képes több, mint 10 gólt szerezni az ottléte alatt. A spanyol válogatottban mindössze egyszer lépett pályára, még 2008-ban amikor 18 éves volt, 2023-ban jelentette be a visszavonulását.