Vágólapra másolva!
Kedden este a magyar U19-es labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott a török csapattól a győri ETO Parkban rendezett Eb-selejtező mérkőzésen, ezzel Tímár Krisztián csapata lemaradt a nyári Európa-bajnokságról, ugyanis a csoport másik mérkőzésén az azonos pontszámmal álló izraeli együttes egy hajrában szerzett góllal legyőzte a skót válogatottat, és a csoport élén végzett.

Három nappal ezelőtt az U19-es válogatott remek játékkal háromgólos győzelmet aratott a skót csapat felett, ezzel nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé. A keddi meccs előtt már biztossá vált, hogy a törökök kiszálltak a továbbjutásért vívott harcból, miután az előző fordulóban 3-1-es vereséggel zárták az izraeliek elleni találkozót, a győztes izraeli csapat viszont szintén harcban volt a csoportgyőzelemért.

A meccs előtt a magyar csapat a jobb gólkülönbségével előzte meg a szintén 4 pontos izraeli gárdát, amellyel korábban 0-0-s döntetlent játszott, így a képlet egyszerű volt: a magyar csapatnak a győzelem mellett nem lehet rosszabb a gólkülönbsége, mint a skótokkal összecsapó izraelieknek.

A mérkőzést elejét a törökök kezdték sokkal jobban, több nagy helyzetet is kialakítottak a mieink kapuja előtt, de szerencsére nem tudtak vezetést szerezni.

A 22. percben aztán a magyar csapat egy szerencsés góllal előnyhöz jutott.

Egy labdaszerzés után Benczenleitner Barna a 16-os sarkától ballal kapura bombázott, a léc alá tartó labdát pedig Osman Cetin egy balszerencsés mozdulattal beütötte magának.

A második félidőben a magyar csapat kezdett jobban, az 51. percben növelhette is volna az előnyét, de Vancsa Zalán 11 méteres lövése elgurult a jobb kapufa mellett. Négy perccel később Németh Dániel is betalálhatott volna, de az éles szögből leadott lövését Osman Cetin lábbal védeni tudta. A folytatásban a törökök átvették a játék irányítását és teljesen beszorították a mieinket. Tímár Krisztián játékosai sokáig hősiesen védekeztek, de a 81. percben egyenlítettek a törökök. Egy jobbról belőtt labdát Tugbey Akgun tett kapura, Senkó Zsombor parádésan leért a bal alsóba tartó lövésre, de a kipattanó pont a török támadó elé került, aki közelről a hálóba kotorta a labdát.

A magyar csapat 88 percig továbbjutásra állt Forrás: Illyés Tibor

Ekkor úgy tűnt, a magyar csapat még így is a csoport élén végezhet, ugyanis a másik mérkőzésen 88 percig nem született gól az Izrael-Skócia mérkőzésen. A hajában aztán Roy Revivo találatával az izraeliek megnyerték a meccset, amivel megnyerték a csoportot is.

A mieink pedig a hajrában még el is veszítették a meccset, ugyanis a 93. percben Csinger Márk rossz ütemű becsúszása után tizenegyest kapott a török válogatott, amit Bartug Elmaz a bal alsó sarokba gurított.

U19-es Eb-selejtező, elitkör, 3. forduló
Magyarország–Törökország 1–2 (1–0)
Gólszerzők: Benczenleitner (22.), ill. Akgün (81.), Elmaz (90+4. – 11-esből)

A végeredmény: 1. Izrael 7 pont, 2. Magyarország 4, 3. Törökország 3 (4-6), 4. Skócia 3 (2-5)

A magyarok az ugyancsak Győrben, valamint Gyirmóton rendezett selejtezőt Észtország, Ausztria és Fehéroroszország előtt nyerték meg tavaly októberben.

A korosztályos Eb-re az elitkör hét csoportjának győztese jut ki, a tornát június 20. és augusztus 2. között rendezik Szlovákiában.