Az U19-es fociválogatott kétgólos hátrányból nyert a dán csapat ellen

Az U19-es válogatott kétgólos hátrányból nyert a dán csapat ellen
Vágólapra másolva!
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte a dán csapatot a márciusi Eb-selejtező elitkör főpróbáján a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

A Tímár Krisztián vezette magyar csapat március végén hazai pályán vívhatja ki a szlovákiai U19-es Európa-bajnokságon való részvételt, a mieinknek ehhez meg kell nyerniük elitkörös csoportjukat, amelyben Törökország, Izrael és Skócia szerepel még. A tétmérkőzések előtt idén három felkészülési meccset játszott le a csapat, agz első kettőt február elején a bosnyákok ellen (6-2, 0-0), az utolsót pedig szerda délután a spanyolországi San Pedro del Pinatarban, a szintén elitkörös dánok ellen.

Az MLSZ tudósításából kiderül, hogy a mérkőzés nem kezdődött jól a mieinknek a dánok már a második percben vezetéshez jutottak, kihasználva egy labdakihozatalunk során becsúszó egyéni hibát (0-1). El kellett telnie jó tíz percnek, mire a magyar válogatott felvette a dánok által diktált tempót, ezt követően viszont kiegyenlítetté vált a mérkőzés, sőt inkább a mieink irányították a játékot. A helyzeteink megvoltak az egyenlítéshez, a lehetőségeinkből azonban nem született gól, a dánok viszont a 40. percben, egy kontratámadás végén megduplázták az előnyüket (0-2).

Az U19-es válogatott kétgólos hátrányból nyert a dán csapat ellen Forrás: mlsz.hu

A szünetben hármat cseréltünk, és a folytatásban is nagy elszántsággal harcoltunk a szépítő találatért, majd az 50. perctől pedig már az egyenlítésért, ekkor ugyanis egy szöglet után Alaxai Áron fejesével egy gólra felzárkóztunk (1-2). A második félidőben is megvoltak a helyzeteink, de ezúttal a pontrúgásaink voltak igazán veszélyesek, a 79. percben egy szöglet után Kerezsi Zalán fejesével megszereztük az egyenlítő találatot (2-2). És ezzel még nem volt vége, a 90. percben ugyanis egy harmadik szögletgólt is elértünk, ismét Kerezsi Zalán volt a befejező ember, közelről állította be a 3-2-es végeredményt.

"Egy igazán kiváló ellenféllel kerültünk szembe, kellett néhány perc, mire fel tudtunk venni a szükséges tempót, sajnos ebben a periódusban nem tudtuk megúszni a kapott gólt sem. Az álmosabb kezdés után átvettük az irányítást, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, viszont a szünet előtt a dánok elmentek egy kontrából, és megszerezték a második góljukat is.

Gratulálok a játékosaimnak, végig nagy szívvel, remek mentalitással és példás munkabírással futballoztak, ennek köszönhetik a győzelmet, amelynek értékét tovább növeli, hogy egy kiemelkedő képességű riválissal szemben érték el" – értékelt a mérkőzés után Tímár Krisztián, az U19-es csapat szövetségi edzője.