Vágólapra másolva!
A szezon végéig Pisont István marad a labdarúgó OTP Bank Ligában tizedik helyen álló Budapest Honvéd vezetőedzője.

A kispesti klub december elején, Bódog Tamás menesztése után közölte, hogy a "következő fordulókban" a csapatot a korábbi kiváló labdarúgója irányítja. 2020 tavaszán Giuseppe Sannino, december elején pedig Bódog Tamás távozása után vette át a Budapest Honvéd irányítását Pisont István, a klub vezetése pedig úgy határozott, hogy a 2020/2021-es szezon hátralevő részében is egykori legendás játékosuk irányítja a kispestieket- olvasható a Honvéd honlapján.

Pisont István tavasszal Magyar Kupa-győzelemig vezette a csapatot, a bajnokságban pedig ötödikek lettek.

Pisont István, a Budapest Honvéd FC vezetőedzője Forrás: honvedfc.hu


Decemberben egy rendkívül nehéz időszakban vállalta megbízott vezetőedzőként az évből hátralevő négy meccset,

amelyeken hét pontot szerzett a Honvéd, és végül elmozdult a kiesést jelentő helyekről.

A Budapest Honvéd hétfőn kezdi a felkészülést a tavaszi szezonra.