Vágólapra másolva!
Luigi del Neri lett a Tőzsér Dánielt foglalkoztató olasz Genoa labdarúgócsapatának a vezetőedzője.

Elődjének, az együttest április óta irányító Luigi De Caniónak a vasárnapi, AS Roma elleni mérkőzést követően köszönték meg a munkáját, miután az együttes hazai pályán 2-0-ás előnyről veszített 4-2-re.

A tabellán 10. Genoa vezetői kedden állapodtak meg Del Nerivel, aki a 2009-2010-es szezonban a városi rivális Sampdoriát irányította, és a BL-indulást érő negyedik helyen végzett akkori csapatával.

A 2010-2011-es szezonban a Juventust irányította, ám a téli szünetben hiába álltak a harmadik helyen, végül hetedikként zártak, így Del Nerit menesztették, ezután egy évig nem dolgozott.

"Nem hiszem, hogy a Sampdoriánál töltött időszakom problémát jelentene a Mazzari-stadionban. Mindig is tiszteltem a Genoát és szurkolóit" - nyilatkozta az új vezetőedző.

A Genoa 8 meccsen szerzett 9 pontjával a 10. a Serie A-ban.