Bordeaux-arany zárta le a lyoni sikersztorit

Véget ért egy korszak a francia labdarúgásban, hiszen hét év után nem az Olympique Lyon végzett az élen a Ligue 1-ben. A várakozásoknak megfelelően az OL két legnagyobb riválisa a Girondins Bordeaux, illetve az Olympique Marseille volt, s a bajnoki aranyat végül előbbi szerezte meg.

A Girondins az aranyérmét elsősorban fantasztikus hajrájának köszönhette, hiszen az utolsó 11 mérkőzésén még csak pontot sem veszített. A Laurent Blanc által irányított csapat hazai pályán - a mezőnyben egyedüliként - veretlenül zárta az idényt.

Blanc első vezetőedzői feladatát kiválóan oldotta meg: az előző idényben első nekifutásra az ezüstéremig vezette a Bordeaux-t, a 2008-2009-es szezonban pedig ezt is sikerült felülmúlnia. Az együttes fizikálisan kiemelkedett a mezőnyből, de mentálisan is rendkívül erősnek bizonyult, hiszen többször is sikerült hátrányból fordítania.

A 19. fordulóban a Monaco például már 3-0-ra is vezetett ellene, a három pont mégis Bordeaux-ba került: az együttes összesen tíz gólt szerzett a mérkőzések utolsó öt percében. A kiváló csapategység mellett pedig itt játszott az elmúlt idény legjobbjának megválasztott Yoann Gourcuff is, akit a Bordeaux az AC Milantól vett kölcsön, és azóta már végleg megvásárolta.

Nem csoda: a középpályás mindössze egyetlen bajnokit hagyott ki, 12 gólja mellett adott tíz gólpasszt is. Noha a profi játékosok szavazata alapján ő lett az idény legjobbja, a France Football ranglistáján csupán harmadik lett - a szintén bordeaux-i csatár, Maruan Csamak is megelőzte.

A Marseille-nek ugyan sikerült egy helyet javítania a tavalyi szerepléshez képest, de az OM hívei összességében aligha elégedettek az ezüstéremmel, három fordulóval a zárás előtt ugyanis a csapat még vezette a tabellát. Utólag elemezve az eseményeket nem nehéz megállapítani: Eric Gerets edző bejelentése, miszerint a szezon végén távozik, megzavarta a játékosokat. Az is jól látszik, hogy a Marseille elsősorban a gyenge hazai szereplése miatt maradt le az első helyről: a korábban oly' félelmetes Vélodrome-stadionban négyszer is kikapott, és 19 találkozójából csak 12-t tudott megnyerni.

A támadójátékára még úgy sem lehetett panasz, hogy a házi gólkirály Mamadou Niang sokat volt sérült: az OM szerezte a legtöbb gólt a mezőnyben, és Gerets a védelmet is elég jól összekapta (a kapus Steve Mandanda az osztályzatok alapján a második legjobb volt a posztján), a középpálya azonban sehogy sem állt össze. A nyáron a Lyontól megvett Hatem Ben Arfa csalódást okozott, és Mathieu Valbuena sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

A címvédő Lyon végül mindössze bronzérmes lett, ami mindenképpen csalódás, még ha az elmúlt években sejteni is lehetett, hogy a klub egyeduralma hamarosan véget ér. A gárda tulajdonképpen tavasszal bukta el az aranyérmet, hiszen még a 30. forduló után is az élen állt, de a következő négy mérkőzésén mindössze két pontot gyűjtött, és ez döntőnek bizonyult.

A Milantól kölcsönbe érkezett Yoann Gourcuff nagyon bevált, ezért végleg leigazolta őt a friss bajnokcsapat

Aligha véletlen, hogy az együttes gyengélkedése egybeesett a legnagyobb sztár, Karim Benzema rosszabb formájával, de jellemző, hogy a fiatal csatár így is a legjobb lyoni volt az osztályzatok alapján, a góllövőlistán pedig a második helyen végzett 17 találattal. Rajta kívül azonban az összes támadó csődöt mondott, a házi góllövőlista második helyezettje a veterán brazil középpályás, Juninho Pernambucano lett hét góllal, a harmadik pedig a védekező középpályás Jean Makoun hat találattal. Tény, hogy a lyoniknak megint rengeteg volt a sérültjük (Sidney Govou a fél idényt kihagyta, a két szélsőhátvédre, Francois Clercre és Anthony Réveillere-re még hosszabb ideig nem számíthattak), de a focistákból mintha hiányzott volna a tűz, a lelkesedés.

Az első három helyezett mögött öldöklő volt a küzdelem a nemzetközi kupaindulást érő helyekért: a negyedik, ötödik, hatodik csapat között csupán a gólkülönbség döntött. A legrosszabbul a Paris-SG járt, amely így lemaradt a Európa-ligáról, pedig az idény közben a párizsi hívek még a bajnoki címről álmodoztak.

Huszonhét forduló után a csapat csak egy ponttal volt lemaradva a listavezető Lyon mögött, az idény utolsó negyedében azonban sikerült mindent lerombolni, amit addig felépített. Hozzájárult ehhez a nyáron igazolt csatár, Guillaume Hoarau sérülése is: a támadó az utolsó fordulókban hiányzott, és nem akadt megfelelő helyettese. A fő problémát azonban továbbra is a vezetőség körében uralkodó fejetlenség okozta: a sportigazgató Alain Roche többször is nyilvánosan kritizálta a focistákat ahelyett, hogy kiállt volna mellettük, és a kívánt nyugalom helyett a gyanakvás lett úrrá az öltözőben.

A Toulouse-nál és a Lille-nél ellenben hatalmas sikerként könyvelhetik el a szezont. Főleg a TFC-nél lehetnek elégedettek, hiszen a csapat az előző idényben majdnem kiesett a legjobbak közül, most viszont egészen a negyedik helyig nyomult előre. Ráadásul a France Football osztályzatai alapján tőlük került ki a legjobb kapus (Cédric Carrasso) és a legjobb mezőnyjátékos (Pierre-André Gignac) is - utóbbi egyben a Ligue 1 gólkirálya is lett. A csatár egymaga az együttes góljainak több mint a felét szerezte.

A Lyon-csatár Karim Benzema gyengébb formában játszott, ám így is második lett a góllövőlistán

A Lille-nál is akadt egy kiemelkedő futballista a brazil Michel Bastos személyében: a balszélső adta a legtöbb gólpasszt a bajnokság során, 11-et, és emellett szerzett még 14 gólt is. A nemzetközi szereplésért küzdött az idény nagy részében a Stade Rennes is, de végül szintén lecsúszott a kupaindulásról. A rennes-i együttes rendkívül kétarcú volt: a piros-feketék otthon mindenkire veszélyesek voltak, csak egyszer kaptak ki, idegenbeli mérlegük viszont katasztrofális volt. És az is a lehető legrosszabbkor jött a számukra, hogy egyik sztárjuk, a középcsatár Jimmy Briand épp a bajnokság hajrájára sérült meg.

A Rennes mögött a középmezőnyben végzett gárdák közül a nyolcadik Auxerre sokáig a kiesőjelöltek között szerepelt, azonban az idény végére elkapta a fonalat. Különösen igaz ez a lengyel csatárra, Ireneusz Jelenre, aki tavasszal tíz gólt ért el - az ősszel csak négyszer volt eredményes. Fordított utat járt be az újonc Grenoble, amely sokáig kapaszkodott a középmezőny legjobbjaihoz, végül azonban a bennmaradásnak is örülnie kellett. Felemásan szerepelt a szebb napokat is megélt Monaco: a nagyhercegség csapatából lassan kikopnak az egykori nagy nevek, és egyre több saját nevelésű, fiatal labdarúgó lép pályára: a szezon során a Monaco 33 focistát vetett be, és közülük 13-an most debütáltak a Ligue 1-ben.

Sokáig izgulniuk kellett a bennmaradás miatt az egyik legnépszerűbb klub, az AS Saint-Etienne híveinek: a Les Verts (Zöldek) csak az utolsó játéknapon biztosította be élvonalbeli tagságát. A klubnál edzőcsere is volt a szezon során, még novemberben Alain Perrin érkezett Laurent Roussey helyére, de a megmenekülés inkább a sérültek felépülésének (az idény első felében hiányzott a kapus Jérémy Janot, a balhátvéd Mouhamadou Dabo, a középhátvéd Mustapha Bayall Sall és a középpályás Christophe Landrin is) volt köszönhető, mint az ő személyének.

Az újonc Nantes-ot viszont Elie Baup sem tudta kihúzni a csávából, a Kanárik egy évvel a feljutásuk után visszakerültek a Ligue 2-be, akárcsak a mezőny messze leggyengébb csapata, a Le Havre. A Caen búcsúja már sokkal váratlanabb volt, hiszen az együttes 15 forduló után még stabilan állt a középmezőnyben - azonban produkált egy 15 mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot, és helyzete menthetetlenné vált.

www.global-soccer.eu