Vágólapra másolva!
A horvát válogatott az Eb-selejtezők során alaposan megtréfálta az angolokat, de a háromoroszlánosoknak sikerült visszavágniuk a világbajnokság kvalifikációs sorozatában. Fabio Capello együttese 4-1-re nyert Zágrábban, és a mérkőzés hőse az a Theo Walcott volt, aki még mindig nincs 20 esztendős, de már négy éve ott van a reflektorfényben, mint az angol futball nagy reménysége.

Végül a Southampton és a család közösen úgy döntött, hogy Theo fejlődése érdekében az Arsenal kínálja a legjobb opciót, és ennek megfelelően 2006 januárjában Walcott az Ágyúsokhoz igazolt.

A megállapodás szerint a londoniak ötmillió fontot fizettek, de a pénz a focista jövőbeli teljesítménye alapján akár 12 millióra is emelkedhetett volna - amin aztán 2008 áprilisában úgy módosítottak, hogy Walcott maximum 9,1 millió fontba kerülhet az Arsenalnak.

A még mindig csak 16 esztendős focista először az Ágyúsok tartalékcsapatához került, ahol februárban góllal debütált a Portsmouth FC ellen, majd a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőn bekerült a nagycsapat keretébe - de nem lépett pályára. Márciusban, a 17. születésnapján pedig végre aláírhatta élete első profi szerződését - a pletykák szerint évi egymillió fontos fizetéssel...

Arsene Wenger azonban továbbra sem vetette őt be a felnőttek között, Walcott tehát fél éven keresztül csak a tartalékok között játszott az Arsenalban - a nagyválogatottban viszont bemutatkozhatott. Sven-Göran Eriksson ugyanis hatalmas meglepetésre meghívta őt a Magyarország elleni barátságos mérkőzésre 2006 májusában, és be is cserélte a második félidőben. Theo ekkor 17 éves és 75 napos volt - és ő lett minden idők legfiatalabb angol válogatottja.

Az igazi szenzációt azonban az jelentette, hogy Eriksson a 2006-os világbajnokságra is kivitte Walcottot, annak ellenére, hogy továbbra sem volt élvonalbeli mérkőzése, ráadásul a nemzeti csapat csatárai közül Wayne Rooney és Michael Owen sem teljesen egészségesen utazott Németországba. Eriksson döntése már csak azért is érthetetlen volt, mert egyetlen találkozón sem küldte pályára Walcottot, aki így a kispadról nézte végig, amint az angolok kiesnek a portugálok elleni negyeddöntőn.