A három legutolsó csapat búcsúzik. A 14. Cardiff Cityről, mint a feljutásra még hangyányira esélyes csapatról korábban már esett szó, a 15. pozíciótól viszont már a kiesés is reális veszélynek tetszhet.
A Championshipből három csapat búcsúzik a 46 fordulót követően, két "United" szinte biztosan integethet a 24 csapatos mezőnynek. A sereghajtó - a 42 éves Teddy Sheringham nevével fémjelzett - Colchester 11 ponttal van a "kiesési vonal" alatt, a csapaton az MTK-tól szerződtetett Balogh Béla sem tudott segíteni, jóllehet erre nem is nagyon tartottak igényt az együttes vezetői, hétszer volt kezdő, ötször pedig a kispadról küldték be a válogatott hátvédet.
Bitang rosszul áll a Scunthorpe is, igaz, a matematikában még bízhatnak a 38 forduló alatt ugyanennyi pontot gyűjtő gárda játékosai.
Óriási csata várható a harmadik kieső hely elkerüléséért, nyolc csapat is abban bízik, hogy nem kell alacsonyabb ligában folytatnia a következő szezonban. A zsúfoltság nem mindennapi, a 15. Blackpool és a 21. Coventry között mindössze négy pont a differencia. A 16. Prestonon a már említett kölcsöncsatár, Priskin Tamás, a 17. Barnsleyn pedig Ferenczi István segíthet góljaival (utóbbi játékos erre idei 31 fellépésén eleddig 4-szer volt képes).
A 20. Leicesterben szintén gyakori vendég a magyar, korábban Fülöp Márton védte kölcsönjátékoskét (kiválóan) a gárda kapuját. A City rendelkezik a liga legerősebb védelmével, mindösszesen 36 gólt kapott a csapat, ami a legkevesebb a bajnokságban. Bori Gábor és Laczkó Zsolt nem túl rég érkezett a "magyarimádó" Iain Holloway együtteséhez, még közel sem alapemberek, az MTK-tól megvett, válogatott Bori hatszor lépett eddig pályára, míg az Olimpiakosztól kölcsönkért Laczkó 8 fellépéssel és egy gólpasszal büszkélkedhet.
Tabella - ha csak az első félidők eredményeit tekintjük:
Meccsszám - győzelem, döntetlen, vereség, rúgott, kapott gól (összesen) - gy, d, v, rg, kg (otthon) - gy, d, v, rg, kg (idegenben) - gólkülönbség, pontszám
Sokan fanyalognak s vitatják, hogy a Championship Európa kiemelkedő másodosztályú bajnoksága, ám ha megnézzük, hogy mely csapatok jutottak be idén az FA-kupa legjobb négy együttese közé, akkor talán a szkeptikusok is meggyőzhetők.
Az április 5-ei elődöntőben Barnsley-Cardiff City és West Bromwich Albion-Portsmouth FC találkozókra kerül sor. A résztvevők 75 százaléka tehát a másodosztályból kerül ki, az egyetlen élvonalbeli gárda pedig minden követ megmozgat, hogy leigazolja a Championshipben sztárjátékossá vált Buzsáky Ákost. Kell ennél ütősebb érv a másodosztály erőssége mellett?
Íme még egyszer a jelenlegi állás:
* * *
Kedd este két találkozót rendeztek a Championshipben, a táblázat(ok)ban ezek eredményei még nem szerepelnek:
Colchester - Hull City 1-3
Wolverhampton - Scunthorpe 2-1