Vágólapra másolva!
Bundesliga, Premier League, Primera División, Serie A? Igen, ez a négy legnépszerűbb és legerősebb európai labdarúgó-bajnokság, ám manapság a magyar focidrukkereket mégsem ez a négy topliga érdekli a leginkább. Az EU-csatlakozás óta a magyarországi "futballfigyelem" az angol másodosztályú bajnokságra terelődött, 2004 májusa óta ugyanis a szigetországba szerződőknek már nem kell munkavállalási engedélyt felmutatniuk, s ennek következményeképp a Championshipet valósággal ellepték a magyar légiósok. Jelen pillanatban 11-en tagjai a 24 csapat valamelyik felnőttkeretének, sokan a feljutásért küzdenek, s vannak olyanok, akik a kieséstől próbálják megmenekíteni csapatukat. Bajnoki hajrá előtti esélylatolgatás "magyar szemüvegen" kereszül.

Nehéz meghúzni a vonalat (már csak az előző oldalon említett Crystal Palace-os példa miatt is), hogy melyik az a csapat, amelynek már nincs esélye a feljutás kivívására, pláne, hogy egyes gárdák már 39, míg mások még csak 37 találkozót tudtak le március 18-ig.

Úgy gondoljuk, a 14. Cardiff City egy nagyon parádés hajrával még elérheti a hatodik helyet, hiszen ha elmaradt meccsein hat pontot szerez, akkor rögtön 55 pontja lesz, ami csak hárommal kevesebb, mint a hatodik helyezett és 39 meccset számláló Plymouth Argyle egységeinek a száma. De ez már elég szélsőséges eset, csodák azonban az angol második vonalban márpedig vannak.

Jelen pillanatban az a Stoke City vezeti a bajnokságot (kattintson a tabelláért!), amely novemberben csak kilencedik volt, s a formája most sem rossz, legutóbbi három-három hazai, illetve vendég találkozóján összesen 11 pontot gyűjtött, legutóbb a Watford otthonában ért el 0-0-s döntetlent. A Stoke-ról érdemes tudni, hogy két magyar játékosa is volt, akik nem játszottak a csapatban: Vass Ádám "túl fiatal volt", ezért nem is olyan rég inkább Bresciába igazolt, Fülöp Mártont pedig kölcsönadása után pár nappal visszarendelte a Sunderland. (Esély a közvetlen feljutásra: 40%, esély a rájátszásra: 90%.)

A második helyezett Bristol Cityben magyar játékos is szerepel, ám a hórihorgas (194 centiméteres), exújpesti Vaskó Tamásnak eddig nem sikerült igazán meghódítania Angliát. Hétszer volt kezdő, 10-szer csereként vetették be, s egy gól is fűződik a nevéhez. Óriási talány, hogy a Bristol miképp lehet második, mivel csak plusz kettes (46-44) a gólkülönbsége, a bekapott 44 gól nem sok, de annyira azért nem is kevés (a 16. Preston North End eggyel kevesebbet kapott), de a szerzett 46 találat bántóan gyenge teljesítmény, 12 csapat is gólerősebb a Citynél, beleértve a kiesés ellen küzdő, 18. helyezett Southampton csapatát is. Vaskóék nincsenek kirobbanó formában, hatmeccses formaindexük (a legutóbbi 3 hazai, illetve legutóbbi 3 idegenbeli meccsüket figyelembe véve) alapján kilenc pontot szereztek, ami egy "erős középmezőnyhöz" elegendő. (Esély a közvetlen feljutásra: 30%, esély a rájátszásra: 85%.)

Vesztett pontok tekintetében - a WBA mögött és a Stoke, Bristol duót megelőzve - másodiknak tekinthető a Watford, amelyben nem sok babér termett a magyar válogatottban nemrég még alapembernek számító Priskin Tamás számára, aki győri hazatéréssel is kacérkodott, végül pár hete egy hónapos kölcsönszerződést írt alá a bennmaradásért harcoló Preston North End együtteséhez. Érdekesség, hogy Priskinnek a Watforddal a Premier League jobban feküdt, mint a Championship - a PL-ben 8-szor volt kezdő, 9-szer csere, s három gólja mellett kiosztott két asszisztot is. A Watford legutóbbi 3-3 hazai és idegenbeli meccsén hat döntetlent ért el, ami nagyon kevés egy feljutásra vágyódó csapattól. (Esély a közvetlen feljutásra: 40%, esély a rájátszásra: 90%.)

Sok magyar futballrajongó kedvence a West Bromwich Albion futballcsapata, ami nem meglepő: évek óta itt futballozik az egyik legnépszerűbb magyar játékos, az exferencvárosi Gera Zoltán. A WBA hatmeccses formája szintén csapnivaló, háromszor is kikaptak Geráék, ám ha két elmaradt meccsüket megnyerik, rögtön az élen találják magukat. Az FA-kupában is brillírozó birminghami együttes december és február között sokáig vezette a tabellát, a legerősebb keretű csapatnak tartják. Gerzson alapember csapatában, 25-ször volt kezdő, 10-szer csereként vetették be, 6 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott. (Esély a közvetlen feljutásra: 35%, esély a rájátszásra: 85%.)

Az ötödik Hull City surranópályán jött fel "magaslati levegőt szívni", szeptemberben állt a 18. helyen is, még decemberben is volt 15. helyezett is, majd megindult felfelé, s most már feljutásra esélyes, a 6 meccses formát jelző tabellán is a második legjobb. (Esély a közvetlen feljutásra: 15%, esély a rájátszásra: 60%.)

Szintén a magyar szurkolók kedvence a hatodik helyezett Plymouth Argyle, amelyben most is három magyar játékos szerepel, a QPR-hez távozott Buzsáky Ákost Sándor György "váltotta", igaz, míg előbbi már a liga egyik legjobb játékosává nőtte ki magát, utóbbi még csak egyszer lépett pályára a zöldmezes együttesben. Más a helyzet Tímár Krisztiánnal és Halmosi Péterrel, az exfradista védő számára tökéletesen fekszik az angol bajnokság, volt már a hónap játékosa is, s amikor egészséges, akkor kihagyhatatlan, az idei szezonban 31-szer lépett pályára, és védő létére három gólt is szerzett. A volt debreceni balszélső mind a 39 meccsen (!) szerepelt eleddig, s csak kétszer volt csere, 8 gólja és 8 gólpassza pedig önmagáért beszél. Hogy ez elég lesz-e az együttes számára a feljutáshoz? A formaindexük (3 győzelem, három vereség) felemás, a feljutáshoz jó adag szerencse is szükségeltetne, hiszen legalább fél tucat csapat ott lohol Halmosiék mögött, hogy elérje a hatodik helyet, ám az sem mindegy, mit játszanak egymással a riválisok. (Esély a közvetlen feljutásra: 2%, esély a rájátszásra: 35%.)

A hetedik Crystal Palace - hiába volt kieső helyen idén novemberben is - formaindexe (6 meccs, 12 pont) alapján simán előzhet, az Ipswich Town sokáig dobogóközelben volt az év elején, a Charlton Athletic a második helyet birtkolta heteken át, ám most csak 19. az utóbbi 3-3 hazai és vendégmeccset figyelembe véve. Az említett trió simán bekerülhet a legjobb hat közé.

A Burnleynek a 10. helyről is lehet esélye az előrelépésre, ám Király Gábor csapata talán túl rapszodikus a hatodik hely elcsípéséhez, a 11. Wolverhampton (ahol Rósa Dénesnek enyhén szólva sem jöttek be a számításai) pedig két meccsel kevesebbet játszott, s ha azokon nyer, rögtön playoff-hellyel dicsekedhet. (Burnley - esély a közvetlen feljutásra: 1%, esély a rájátszásra: 12%. Wolverhampton - esély a közvetlen feljutásra: 2%, esély a rájátszásra: 18%. )

Formaindex az utolsó 3 hazai és utolsó 3 idegenbeli fellépés alapján:

Forrás: www.soccerway.com

A Bernie Ecclestone, Flavio Briatore Forma-1-es ikon duó által birtokolt Queens Park Rangersnél nem viccelnek, a gárda célja a Premier League. Buzsáky Ákos őszi érkezése óta 26 meccsén 9-szer volt eredményes, pedig nem is csatár, hanem középpályás, ráadásul a legendás 10-es mezben feszíthet. A 26 éves játékmestert egyébiránt kinézte magának a Portsmouth, Buzsáky azonban sportszerűen azt nyilatkozta: márpedig ő nem a Pompey, hanem a QPR mezét viselve akar Premier League-játékos lenni. Érdekesség: ha csak a félidei eredmények alapján készítenénk egy táblázatot, akkor a Rangers vezetné a bajnokságot! (Esély a közvetlen feljutásra: 0%, esély a rájátszásra: 10%.)

A Ferencváros "testvércsapatának", a Sheffield Unitednek Bryan Robson menesztése óta jobban megy, az erős középmezőnynél jobb helyet nemigen csikarhat ki a gárda, amely tavaly még a legmagasabb osztályban szerepelt.