Vágólapra másolva!
Magyarországra érkezett Luis Figo, az Internazionale aranylabdás portugál labdarúgója.

A 127-szeres válogatott középpályás gépe 16.40-kor landolt Ferihegyen, ahol a játékost mintegy kétszáz szurkoló várta. Figo rendkívül készségesen állta az autogramvadászok rohamát, majd elindult a fővárosi Four Seasons Hotelbe,ahol sajtótájékoztatót tartott és ahol nagy tömeg, fotósok és aláírásgyűjtők hada fogadta.

A 35 éves futballsztár - aki korábban játszott az FC Barcelonában és a Real Madridban is - a Szentkirályi Ásványvíz Kft. jóvoltából érkezett Budapestre, miután ő lesz a cég új reklámarca.

A tájékoztatón elhangzott, hogy Figo Szentkirályon részt vesz a magyar szinten piacvezető ásványvízmárka reklámfilmjének forgatásán, a rá épülő kampány áprilisban kezdődik. A forgatás szerda éjjeltől csütörtök hajnalig tart, a játékos csütörtökön már utazik is vissza Milánóba.

Video a reptéri fogadtatásról:


Balogh Levente, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: megérett az idő arra, hogy kilépjenek a nemzetközi porondra és ehhez egy világsztár szükséges. Hozzátette: Figo minden szempontból megfelel a feltételeiknek, hiszen világszerte ismert, sportszerű labdarúgó, játéka mindig a tisztaságot képviselte.

Figo - aki előbb angolul, majd portugálul nyilatkozott - utalt arra, hogy már gyermekkorában odafigyelt a táplálkozásra, ugyanis tudta, hogy a profi világban csak akkor érhet el eredményt, ha megválogatja, mit eszik és iszik, és húszéves pályafutással a háta mögött bizton állíthatja, hogy ez valóban így van.

A portugál sztár sajtótájékoztatója:


Beszélt arról, hogy a labdarúgóknál különösen fontos az edzéseken, mérkőzéseken elvesztett folyadék pótlása, ehhez jó minőségű ásványvízre van szükség. Nem titkolta, hogy amikor felkérték reklámarcnak, mintát kért az ásványvízből, hogy kipróbálja, mert ahogy fogalmazott: nem adja bármihez a nevét.

"Szeretem Szentkirályi" - ezzel a két magyar szóval fejezte be beszédét. Ezt követően Balogh Levente ajándékként a cég hivatalos mezét adta át Figónak, ezzel jelképesen leigazolta őt a "csapatba". Az ajándékozás után magyar futballakadémiák képviselői, labdarúgó-palánták kezet foghattak a sztárral.

Forrás: MTI

Arra az újságírói kérdésre, hogy marad-e az Interben vagy távozik, kitérő választ adott: "ezzel nem foglalkozom, a legfontosabb most az, hogy megnyerjük a bajnokságot". Arra a kevésbé komoly kérdésre pedig, hogy magyar csapatba szerződne-e, úgy reagált: "még nem kaptam ajánlatot".

Amikor szóba került, hogy Portugália válogatottja egy vb-selejtezős csoportban szerepel Magyarországgal, Figo azt mondta: "Örülök, mert ez még egy ok arra, hogy visszatérjek Magyarországra. Portugália az egyik legerősebb európai csapat, és ugye nem haragszanak meg, de nyerni jövünk ide".