Vágólapra másolva!
Az FC Internazionale magabiztosan vezeti a Serie A-t, és versenyben van a Bajnokok Ligájában, valamint az Olasz Kupában is, ami persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy milyen klasszisok állnak a csapat rendelkezésére. A sok sztár között ott van az argentin Julio Ricardo Cruz is, aki az elmúlt években többször is csak harmadik-negyedik számú csatárnak számított a klubnál, de sohasem panaszkodott vagy hőzöngött emiatt, hanem csendben tette a dolgát, azaz sorozatban termelte a gólokat.

A Banfield nem sokkal korábban, 1993 nyarán jutott vissza az élvonalba Argentínában, és az aperturában a tiszteletre méltó nyolcadik helyet szerezte meg.

Cruz a sorozat utolsó előtti fordulójában, a Huracán elleni hazai találkozón debütált a legjobbak között, de a szezon hátralévő részében csak további négy mérkőzésen vetették be.

Az 1994-es aperturában viszont már alapembernek számított együttesében, és rögtön az első játéknapon szenzációt okozott: a zöld-fehérek a Boca Juniors otthonában kezdték a pontvadászatot, és 2-1-re le is győzték a Genovaiakat - a győztes találatot pedig Cruz érte el a második félidő közepén.

A csatárnak ez volt az első gólja az élvonalban, amit a bajnokság során további hat követett, a Banfield pedig továbbra is magabiztosan őrizte helyét a középmezőnyben. Ez persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Cruz mellett még olyan játékosai voltak a gárdának, mint Pablo Paz vagy Javier Zanetti - ők később mindketten válogatott labdarúgók lett, és Zanettit például 1995 nyarán el is vitte az olasz FC Internazionale. Cruz aligha gondolta, hogy nyolc év múlva éppen Milánóban lesz ismét klubtársa Pupinak...

A hórihorgas, jól fejelő csatár mindenesetre maradt a Banfieldben, és az 1996-os clausurában különösen elkapta a fonalat: ugyan klubja végig a kiesés ellen küzdött, de Cruz egymaga nyolc találatot ért el, és a változatosság kedvéért megint eredményes volt a La Bombonerában, vagyis a Boca Juniors otthonában.

Forrás: EPA

Alighanem ez tette különösen vonzóvá őt a River Plate számára, amely 1996 nyarán bejelentkezett Cruzért. A csatár, akinek a neve felmerült az 1996-os olimpiára készülő válogatott keretben is, de végül nem utazhatott el az ötkarikás játékokra, az 1996-os apertura első fordulójában még a Banfieldben lépett pályára, de ezt követően átigazolt a Riverbe, és ott folytatta pályafutását.

Nem is akárhogyan: az 1996-1997-es pontvadászat során összesen 17 gólt ért el, és klubjával mind az aperturát, mind a clausurát megnyerte.