Vágólapra másolva!
Miközben javában zajlanak a topligák küzdelmei, a legrangosabbnak tartott európai bajnokságokban a nemzeti kupák is lassan a célegyenesbe fordulnak. A kupagyőzelem a trófea megszerzése mellett még egy lehetőséget ad a nemzetközi porondra való kilépésre, és a mostani idényben a "kiscsapatok" mintha a szokottnál jobban szerepelnének - de azért a sztárgárdákra sem lehet panasz.

A sportág történetének legpatinásabb sorozatának számító FA-kupában régóta nem szerepeltek ilyen rosszul az élvonalbeli gárdák, mint most. A legjobb 16 közé a Premier League-ból mindössze hat csapat jutott be, ami negatív rekordnak számít azóta, hogy így hívják az első osztályt.

Ráadásul ez a létszám egészen biztosan csökkenni fog legalább eggyel a következő fordulóban, hiszen a legjobb nyolc közé kerülésért a Manchester United és az Arsenal FC egymással találkozik majd. A bajnokság első két helyezettje mellett ott van még a mezőnyben a Chelsea FC, a Liverpool FC, a Portsmouth FC és a Middlesbrough FC is a Premier League-ből, és ezen gárdáknak mind alacsonyabb osztályú ellenfele lesz.

A Chelsea például megkapta a harmadosztályú Huddersfield Townt, amely a még versenyben lévő csapatok közül jelenleg a legrosszabbul áll az angol ligában, de a Liverpool FC sem panaszkodhat amiatt, mert az Anfielden fogadhatja majd a Barnsleyt. Persze, ha belegondolunk, hogy sokáig az amatőr Havant & Waterloville is döntetlenre állt a Vörösök otthonában...