Vágólapra másolva!
Miközben javában zajlanak a topligák küzdelmei, a legrangosabbnak tartott európai bajnokságokban a nemzeti kupák is lassan a célegyenesbe fordulnak. A kupagyőzelem a trófea megszerzése mellett még egy lehetőséget ad a nemzetközi porondra való kilépésre, és a mostani idényben a "kiscsapatok" mintha a szokottnál jobban szerepelnének - de azért a sztárgárdákra sem lehet panasz.

A franciáknál és az angoloknál még csak a legjobb 16 mezőnye alakult ki, és egyelőre ebben a két sorozatban akadt a legtöbb meglepetés, vitézkedtek a leginkább a kiscsapatok. Franciaországban például a nyolcaddöntőbe egy amatőr gárda is bejutott, az ötödik vonalban vitézkedő Carquefou előbb a másodosztályú FC Gueugnont verte ki, majd legutóbb a Ligue 1-ben is előkelő helyen álló AS Nancy ellen jutott tovább hosszabbításban.

Az amatőrök jutalma egy Olympique Marseille elleni, hazai nyolcaddöntő lett, és egyelőre nem tudni, a meccset hol rendezik majd (az összecsapásra március 18-án kerül sor), hiszen a Carquefou otthonában, a Moulin Boisseau stadionban mindössze háromezren férnek el. A francia kupában azért még a sztárcsapatok többsége is versenyen van, a kivételt csak az AS Monaco és a kupaspecialistának számító AJ Auxerre jelenti.

Utóbbi együttes, amely 2003-ban és 2005-ben is megnyerte a sorozatot, a másodosztályú SC Bastia ellen esett ki (a korzikaiak a következő körben a Paris Saint-Germainhez látogatnak), a Monacónak pedig balszerencséje volt a sorsolásnál, hiszen hamar összekerült az Olympique Marseille-jel, és a párviadalról az OM került ki győztesen.

A bajnokságban élen álló Olympique Lyon ugyan alaposan megszenvedett az amatőr Croix-de-Savoieval, de végül búcsúztatta a negyedosztályú gárdát, és a legjobb nyolc közé kerülésért az élvonalbeli, a kupában címvédő Sochaux FC-t fogadhatja majd.