Soproni Liga, 10. forduló:
DVSC-TEVA - FC Tatabánya 4-1 (3-0)
Debrecen, 7000 néző, V: Szabó S.
Debrecen: Balogh J. - Vukmir, Komlósi, Mészáros, Leandro - Dombi (Czvitkovics, 73.), Kiss Z., Sándor T., Dzsudzsák - Sztojkov (Kouemaha, 58.), Kerekes (Sidibe, 67.).
Tatabánya: Poleksic - Pastva, Balogh B., Farkas V., Németh A. - Kriston, Caugherty, Sándor I., Hajdú - Takács, Perez (Kozak, 46.).
gól: Kerekes (2.), Dzsudzsák (7.), Sándor T. (33.), Sztojkov (52., 11-esből), illetve Takács (61.)
A meccs elején két gyors góllal jelezte a bajnok, hogy igényt tart a három pontra a kiesés ellen küzdő Tatabányával szemben. Ezután kissé alábbhagyott az iram, a Loki nem szorongatott úgy, mint az első tíz percben. A sportszerű játékot hozó első félidőben még Sándor Tamás fejelt a tehetetlen Poleksic kapujába.
A folytatásban kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, bátrabban támadott a vendéggárda, aminek meg is lett az eredménye Takács góljával. A Sándor és Dzsudzsák irányította DVSC ugyan óriási mezőnyfölényben volt, de a befejezéseknél rengeteg hiba csúszott be Sidibéék játékába.
A debreceni B közép a találkozó alatt többször nemtetszésének adott hangot a múlt heti, nyíregyházi rendőrségi akcióval kapcsolatban.